Pátkai Rozina: Repültünk a zenével...

Írta: 

Duett című műsorunkban Bálint Edina Pátkai Rozinával beszélgetett egy bejelentésről, a kísérleti zenékről, a „mindenevésről, a művészi szabadságról. Az is kiderül, mi az a Rakéta, és mi történik egy vetítési koncerten.

Frida Kahlo és a Dal

„A fájdalomból az alkotással lehet igazán kitörni, az alkotás mindent meggyógyít” – szól Pátkai Rozina Frida c. szerzeményüknek szövege, amely bekerült a Dal 2019-es válogatójába. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy ezzel a voltaképpen kísérlettel Rozináék akár az Eurovíziós Dalfesztiválra is kijuthatnak! „Ez komoly nyitást jelent nem csak a mi, hanem a zsűri és a közönség részéről is” – különösen egy olyan fesztiválon, ahol leginkább a mainstream pop slágereknek van sikere.

Kísérletezzünk!

Rozina zenei téren mindenevő – talán csak a heavy metal esik ki ebből – folyamatosan keresi az újat, kísérleti zenéket hallgat és ő maga is szereti próbálgatni a szárnyait – a Frida is így született. Azt mondja, a művészi szabadság megélése olyan, mintha „repülne a zenével”, ahogy az történt karrierje elején vele és zenekarának tagjaival a Rakéta nevű együttesben. Mára már azon is túllépett, hogy vélt vagy valós elvárásoknak felel meg – számára a szabadság mindennél fontosabb.

Összművészeti esemény

Mint ilyen, koncertjei is különlegesek – a zenét kiegészíti a kép, méghozzá az ő elképzelt világáról készített saját rajzait vetítik ki az egyes számok alatt: így téve teljesebbé az üzenetet, melyet átadni kíván. A lemez előlapján Rozina kollázsát láthatjuk.

Taladim

A poptól merőben eltérő új albuma a Taladim, amelyen többnyire megzenésített versek hallhatók, eredeti nyelven. A hangszerelés egészen más: egy kisebb zenekar taktusait hallhatjuk, cselló, gitár és jazz-szaxofon is megszólalnak az albumon, melyen egyedüli magyarként Juhász Gyula: Szerelem c. verse is szerepel. De hogy miért pont ezt? Hallgassd meg az interjút, és repülj egy kicsit Te is a zenével!

Kép: Zsolyomi Norbert

 

Hírlevél feliratkozás

Feliratkozom

1022 Budapest, Detrekő u. 12. +36-1-786-64-64