Kezdetét vette a 4. Magyar Filmhét

Írta: 

Szabó István tiszteletére, a Bizalom című filmjének digitalizált és felújított változatának vetítésével nyílik meg hivatalosan a 4. Magyar Filmhét. Az Oscar-díjas magyar rendezőt a Bizalom operatőre, Koltai Lajos köszönti majd. A Corvin moziban február 8-11. között 150 filmet láthat a közönség.


A 2017-es év igazi siker volt a magyar filmgyártás szempontjából. Tavaly több mint 1,3 millió ember váltott jegyet magyar filmre és a bemutatott 18 nagyjátékfilm közül számos százezres nézettséget túllépő közönségkedvenc lett. Ilyen például a február 8-án vetített Kincsem című romantikus kalandfilm, amelyről Herendi Gábor rendező részletesen mesélt nekünk a Cinemusic című műsorunkban.

Az interjút itt lehet visszahallgatni.

A Filmhéten olyan dokumentumfilmeket, tévéfilmeket és animációkat is széles vásznon nézhet meg a közönség, melyeket korábban csak a televízió sugárzott.

5 kategóriában 131 alkotás fut majd a versenyen. Az alkotók 76, a Mecenatúra program keretében támogatott filmet neveztek, így összesen 59 dokumentumfilm, 4 tévé, 21 kisjáték, 29 animáció és 18 nagyjátékfilm szerepel az idei kínálatban. Az ünnepélyes díjátadót márciusban tartják majd, de február 11-én a Filmhét Facebook oldalán Novák Emil, a Magyar Filmakadémia Egyesület elnöke bejelenti az idei Magyar Film-díj jelölteket.

Lehet szurkolni!

Kép: infogyor.hu

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

1022 Budapest, Detrekő u. 12. +36-1-786-64-64