Wagner, appendix

Wagner, appendix, azaz, személyes szavak Wagnerről és a Ringről

IMG 1208 m resize

Idén sokadszorra néztem meg a Ringet, többször láttam már a Müpa nagyszerű sorozatát, de volt, hogy csak azért kerekedtem fel külföldi, nagy hagyományú városokba, mert kíváncsi voltam, arrafelé milyen Ringet játszanak éppen. Az Állami Operaház is most tűzi műsorára, folyamatosan mutatják be az egyes részeket, Wagner él és egyre izgalmasabb. Az eddigiekből talán már sejthető, hogy a Wagner-kedvelők, illetve –szkeptikusok közül én az első tábort erősítem….
Pedig kétarcúan indult találkozásom a német óriással, még egyetemistaként. Az operaházi sorozat első részével, vagyis „nulladik napjával” , amikor ismerősöm elvitt magával „A Rajna kincsé”-t megnézni. Nagyon vártam, rám hogyan hat majd ez a némiképp gigantomán, és csak egy kissé túlméretezetten ambiciózus alkotás. És ez a szóhasználat persze korántsem véletlen, szkeptikus voltam, nagyon: addig a színjátszás csúcsának sem a zenedrámát, hanem a prózai előadásokat tartottam, és akkor még ifjonti hévvel Shakespeare-t, Brechtet vagy épp Ionesco-t dicsőítettem.
Nem is volt a német gigász első látásra szerelem, és akkor még finoman fogalmaztam. Egyszerűen nem értettem az egészet: mit keresnek a színpadon istenek, törpék, óriások, és persze a többi szerzet…. És ha már ott vannak, ráadásul nagy számban, akkor miért nincs valami.....valami történés, amolyan „sztori”.
De nem hagytam annyiban, mert valahogy nem lehetett csak úgy annyiban hagyni. Megigézett a wagneri univerzum, meg persze a bűvös Gesamtkunstwerk, amely alapjaiban változtatta meg az opera műfaját és a zenés színjátszás világát. És másodjára már nagyot ütött, én pedig elkezdtem a zene apró részleteire is figyelni. Nem úgy, ahogyan az elméletileg is alaposan kiművelt „wagneriánusok” szokták, akik jobban ismerik a Ring vezérmotívumait ( miszerint Leitmotiv) mint más a saját anyanyelvét , hanem hagytam a zenét, a meglepően költői és súlyos szöveget hatni.
Így egyszer csak rádöbbentem, mennyi ismeret, tudás, pszichológiai hatás, zenei súlyozás, a jellemek ezer színe és mennyi emberi igazság van a hatalmas zenedrámák percnyi fordulataiban is. Azt hiszem, hasonlóan megrendítő drámai ábrázolással korábban csak Mozartnál találkoztam.
Wagner hatása viszont épp abban volt megdöbbentő, hogy minden addigi béklyót vagy féket tudatosan vágott a sarokba és hagyta a régi formákat ott porosodni. Az opera ugyanis nem az, vagy nem csak az, hogy a főhős a színpad jobb széléről átszalad a balra, miközben ledöfi az aljas cselszövőt, és nem felejt el közben énekelni… Hanem, hogy súlya van a karakternek, egyértelmű jelenléte, akkor is, ha épp áll, és nem mozdul, akár egy egész felvonáson keresztül kovácsolva egyetlen kardot. A súly a konfliktuson van, a szereplők egymás közti vagy éppen a Teremtéssel szembeni harcain.
Vannak, akik úgy vélik, Wagner reformja végleg ki is végezte, és mintegy zsákutcába manőverezte a régi felfogást, mert ezek a halhatatlan és máig érvényes konfliktusok számtalan aspektusból árnyalják emberi létezésünk legnagyobb dilemmáit, sőt toposzait. Így mostanra ott tartok, hogy mindig más a kedvenc a tetralógiából, idén épp a Siegfried . Hogy miért? A legegyszerűbben fogalmazva azért, mert ebben a műben csak jó dolog történik, öröm, fejlődés, a boldog jövő ígérete egy jó ember személyében. Még akkor is, ha a zabolázatlan gyermek nevelője fejére nő, de nem baj, mert megszabadít minket egy sárkánytól. Hiszen közben figyel és tanul, meghallja a természet szavát, majd felébreszti a csak neki rendeltetett és addig alvó asszonyt, szerelmes lesz, és mintha valahol felvillanna a mindenki számára jogos boldogság ígérete. De persze Wagner többek közt épp attól volt óriás, hogy tudta, azért a dolgok nem ilyen egyszerűek.
Minden adott, hogy elkezdődön a jó mulatság, a férfimunka…és hogy a szeretett nő miért lobbantja lángra a világot mégis? Azért kell újra és újra megnézni a Ringet, hogy remélhetőleg választ kaphassunk erre a kérdésre. Hogy saját világunk legalább egyszer talán megmenekülhessen.
Sajnos vége az idei Wagner-ünnepnek, és a Müpában nem láthatjuk a Ringet, sokáig nem, abban csak reménykedik az egész világról idesereglett közönség, hogy majd egyszer még igen, megint. Addig is köszönet Fischer Ádámnak, aki nélkül sokkal szegényebbek lennénk. A nagyszerű előadások, a világon is ritka módon egymást követő napokon, meg nem szűnő szellemi kihívás volt, új kérdések, új válaszokkal.
Hosszú elemzést igényelne minden egyes előadás, az elképesztő és magas művészi színvonal, de ehelyett álljon itt egyetlen szó, amely mindent elmond: köszönjük.

Fotó: www.mupa.hu 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

1022 Budapest, Detrekő u. 12. +36.1.786-64-64