Az Intermezzoban a Csáth és démonai bemutató

Az Intermezzoban Bálint Edina vendége Horváth Szabolcs színművész, fókuszban a Csáth és démonai bemutató a Vígstreamházban.

 

Egyszerre volt író, orvos, pszichoanalitikus, mellette festett és zenét szerzett, mindeközben a démonjaival is küzdött. Szombaton, Csáth Géza születésnapján a Vígstreamház közvetítéssorozatában bemutatott előadás eredeti levelekkel, naplóbejegyzésekkel, valamint Csáth Géza irodalmi műveivel és zenéivel próbálja megidézni egy nagyszerű polihisztor máig ható zsenialitását. Csáth életműve hol eltűnik, hol visszatér az irodalmi köztudatba. Összetett személyisége és álomszerű motívumokkal sűrített írásai azonban a 19. és a 20. század fordulójának egyik megkerülhetetlen alakjává tették. Kamaszként már zenét szerzett, festett, írni kezdett.

Apja intelmét megfogadva, a biztos megélhetés érdekében orvosnak tanult. Az egyetem mellett rendíthetetlenül írt, a Budapesti Naplóban publikált, alapításától tagja volt a Nyugatnak. Az elsők között mélyült el Freud tanaiban, a pszichoanalízist értőn használta orvosi pályája során. Mikor tévesen tüdőbajt diagnosztizáltak nála, beadta magának az első adag morfiumot – és kezdetét vette az önként vállalt harc a démonokkal, melyben végül alul maradt. Az előadás az író életén és művein túl az alkotáshoz való viszonyát és morfiummal való küzdelmét is bemutatja. Csáth Gézát Horváth Szabolcs alakítja, a további szerepekben többek között Csapó Attila, Zoltán Áron, Hirtling István és Szilágyi Csenge látható.

csát és démonai3

 


Nyomtatás   E-mail