Visszatért a Földre Christina Koch, a NASA rekordokat döntő űrhajósa

Christina Koch majdnem ugyanannyi napot töltött a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetén, mint az amerikai rekorder Scott Kelly. A NASA űrhajósa, Christina Koch, küldetése során több rekordot is felállított.

 

Koch a maga 328 napos küldetésével a második legtöbb időt az űrben töltő űrhajóssá vált. Őt csak Scott Kelly előzi meg az amerikaiak között, aki 2015-16-ban összesen 340 napig tartózkodott a Nemzetközi Űrállomáson. A nők között viszont övé az elsőség, a korábbi rekorder a szintén a NASA kötelékében szolgáló Peggy Whitson volt, aki 2017-ben 289 napot töltött el az ISS-en.

Koch nevéhez nemcsak ez a rekord fűződik: Jessica Meir űrhajóssal közösen ők hajtották végre az első olyan űrsétát, amelyben csak nők vettek részt. Az októberi küldetés során az állomás akkumulátorait cserélték ki.

Koch az európai Luca Parmitanóval – aki nemrég megsütötte az első csokis kekszet az űrben –, valamint az orosz Alexander Szkvorcovval együtt landolt a Földön. A Szojuz MS-13 fedélzetén Kazahsztánban szálltak le, ahonnan egy orvosi létesítménybe vitték őket, hogy elvégezzék az ilyenkor szükséges vizsgálatokat és beavatkozásokat.

A NASA űrhajósa a küldetése 328 napja alatt 5248 alkalommal kerülte meg a Földet az ISS fedélzetén, amivel összesen 223,7 millió kilométert tett meg. Ebből nagyjából 291-szer jönne ki a Föld-Hold-Föld utazás. Munkája során több mint 210 kísérletet végzett el, miközben ő maga is kísérlet volt, a NASA ugyanis megfigyelte, miként reagál a szervezet, ha sokáig van az űrben.


A csúcstartó rekorder Scott Joseph Kelly  amerikaivillamosmérnökűrhajós és egypetéjű ikertestvére, Mark Edward Kelly szintén pilóta, űrhajós. Az egyedüli testvérek, akik szolgálhattak az űrrepülőgépen és a Nemzetközi Űrállomáson. Scott Kelly legutolsó küldetése teljesítése után, melyben 340 napot töltött az űrállomáson, 2016. március 2-án tért vissza a Földre társával Mihail Boriszovics Kornyijenkóval. Kelly számára ez a küldetés különleges volt, hiszen 1 évvel ezelőtt egy kísérlet vette kezdetét az űrállomáson és a Földön is. Az ikerpár mindkét tagját közel egy éven át orvosi megfigyelés alatt tartották, hogy kiderüljön mennyit változott a szervezetük, különös tekintettel az űrállomáson tartózkodó Scottra. Ilyen jellegű kísérletet eddig nem végeztek, ezért nagy jelentősége van arra nézve, hogyan hat az emberi szervezetre a Földön kívüli lét.

1996. május 1-től részesült űrhajóskiképzésben a Lyndon B. Johnson Űrközpontban, valamint a Jurij Gagarin Űrhajóskiképző Központban. Egy űrszolgálata alatt összesen 180 napot, 1 órát és 51 percet töltött a világűrben. Scott Kelly aNemzetközi Űrállomás működését biztosító NASA szervezet vezetője.

Scott Kelly a Discovery űrrepülőgép 27. repülésén volt pilóta. A Hubble űrtávcső harmadik javítása. Összesen 7 napot, 23 órát és 11 percet töltött a világűrben. 120 alkalommal kerülte meg a Földet.

AEndeavour űrrepülőgép 20. repülésének parancsnokaként, a 150. amerikai emberes űrutazást hajtotta végre, a 119. űrsikló repülést, a 22. repülést az űrállomásra. Alapellátáson kívül az űrállomás építéséhez szállított mintegy 5000 kilogramm anyagot, eszközt, csereeszközt. Ellenőrizték az űrsikló hőpajzsát. Elszállítottak mintegy 4000 kilogramm felesleges felszerelést. Összesen 12 napot, 17 órát és 56 percet töltött a világűrben.

Astronauts Mark Scott Kelly

A Szojuz TMA–01M az első az új generációs Szojuz űrhajó, Kelly az űreszköz fedélzeti mérnöke, az ISS parancsnoka volt. A változás legjellemzőbb része a modern fedélzeti számítógép (hardver, szoftver) Az Endeavour űrrepülőgép 25., egyben utolsó repülésén Mark Kelly volt a parancsnok, aki ikertestvére. Az első alkalom, hogy az ISS fedélzetén egyszerre kettő családtag tartózkodott. Összesen 159 napot, 8 órát és 44 percet töltött a világűrben.

Jövő héten szombaton pedig, Budapesten bemutatják azt a dokumentumfilmet, amelyet négy magyar fiatal készített nemrég Scott Kelly-ről:

 

forrás: HVG, Scott Kelly dokumentumfilm

 


Nyomtatás   E-mail