Pályakezdő festőművészeket vár a Barcsay-díj

Pályakezdő festőművészek pályázhatnak a Barcsay-díjra október 31-ig.

A pályázaton magyar ajkú, felsőfokú tanulmányaikat már befejezett, valamint mérvadó szakmai szervezeti tagsággal rendelkező pályakezdő festőművészek vehetnek részt, akik 2020. december 31-ig még nem töltik be 35. életévüket. A pályázatra stílusmegkötések nélkül lehet jelentkezni, a pályázóknak olyan kvalitásos alkotásokat kell bemutatniuk, amelyek méltóak Barcsay Jenő szellemiségéhez, alkotói következetességéhez és a művészet iránt érzett alázatához.

Az évente odaítélt díjat 1989-ben Barcsay Erzsébet, Barcsay Jenő festőművész testvére alapította. 2006-ban a Barcsay-jogutód Kónya házaspár hozta létre a Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítványt, amely a pályázatokért is felel.

A Barcsay-díjjal oklevél, Csíkszentmihályi Róbert szobrászművész plakettje és pénzjutalom jár. A kitüntetett művész vagy művészek alkotásaiból kamarakiállítást rendeznek. A Barcsay-díj átadója, valamint a kamarakiállítás – a tervek szerint januárban – a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrumban lesz, ahol jelenleg a Barcsay 120 című kiállítással emlékeznek a 120 éve született művészre. A tárlaton a 249 műtárgyból álló életmű-válogatás 55 alkotása látható december 31-ig.

 


Nyomtatás   E-mail