Louise Glück az idei irodalmi Nobel-díjas

Louise Glück amerikai költő kapja az irodalmi Nobel-díjat.

A testület indoklása szerint Louise Glück a díjat összetéveszthetetlen költői hangjáért kapja, amely zord szépségével egyetemessé teszi az egyéni létezést. A 77 éves, magyar származású költőnő 10 millió svéd koronával (azaz 342,2 millió forintos összeggel) gazdagodik, a díjátadó ünnepséget hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján rendezik – a koronavírus-világjárvány miatt ezúttal azonban a megszokottnál jóval szerényebb körülmények között.

A költőnő 1943-ban született New Yorkban, és a Massachusetts állambeli Cambridge-ben él. Az írás mellett a Yale Egyetem angol professzora a connecticuti New Havenben. Első verseskötete 1968-ban, nem sokkal később már a kortárs amerikai irodalom legkiemelkedőbb alakjai között tartották számon. Több rangos díjban is részesült, 1993-ban Pulitzer-díjas lett, 2014-ben megkapta az amerikai Nemzeti Könyvdíjat.

Mindenszentek

Még most is gyűlést tartanak a tájon.
Besötétednek a dombok. Az ökrök
kék jármukban alszanak,
a föld kifosztva, a kévék
szabályosan összekötve 
és az útszéli pimpó közé hordva,
míg a harapós hold felkel:

Ez a meddőség
az aratásé vagy a dögvészé.
És az ablakból kihajló asszony,
kinyújtott kézzel, mint aki fizet,
és a magok is,
tiszták, aranylók, hívogatnak:
Gyere ide
Gyere ide, kicsike

És előkúszik a lélek a fából.

 fordítása

Eddig 12 versgyűjteménye jelent meg, valamint a költészetről szóló esszékötetei. Mindegyiket a világosságra való törekvés jellemzi – írta a Nobel-bizottság, a gyerekkort, a családi életet, a szülőkhöz és a testvérekhez fűződő szoros kapcsolatot sorolva Glück költeményeinek központi elemei közé. A Nobel-bizottság hozzátette, Louise Glück verseiben a változást gyakran humor és metsző szellemesség is kíséri.

A 77 éves, magyar származású költőnő 10 millió svéd koronával (342,2 millió forintos összeggel) gazdagodik, a díjátadó ünnepséget hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján rendezik, a koronavírus-világjárvány miatt ezúttal azonban a megszokottnál jóval szerényebb körülmények között.