Csontváry Kosztka Tivadar, a Napút festő

Csontváry Kosztka Tivadar festőművész (1853 - 1919) 1853 július 5-én született Kisszebenben (Szlovákia) Kosztka Mihály Tivadarként, s mivel a Kosztka vezetéknév a szláv csont” jelentésű szóból ered, ezért magyarosította családnevét Csontváryra.

Édesapja gyógyszerész volt, szeretett kísérletezni, főleg a pirotechnika érdekelte. Csontváry elemi iskolai tanulmányait szülővárosában kezdte, 1862-től a kisszebeni kegyesrendiek algimnáziumába járt. Sokat kerülte az iskolát, inkább a természetben gyönyörködött, különféle rovarokkal, lepkékkel, dongókkal és méhekkel játszott. Előbb kereskedősegéd volt Eperjesen, majd 1875-ben gyógyszerész diplomát szerzett, később jogot tanult, utána egy rövid ideig a főváros polgármesteri hivatalában volt helyettes tisztviselő. 1879-ben egy betegsége után a Tátrába utazott lábadozni, közben az iglói gyógyszertárban dolgozott. 1880. október 13-án egy skizofréniás hallucinációt hallva – „Te leszel a világ legnagyobb napút festője” – úgy döntött, festő lesz. Bár sosem kezelték skizofréniával, a betegség gyanúja többször felmerült, Czeizel Endre kutatásai azonban kiderítették, hogy alaptalan volt a sejtelem.

 

Rómába utazott, és ott Raffaello képeit tanulmányozva elhatározta, hogy nála is jobb lesz. Hazatérve továbbra is gyógyszerészként dolgozott, először Eszéken, majd Szentesen. 1884-ben Losonc mellett, Gács községben nyitotta meg patikáját. Így próbálta meg összegyűjteni a pénzt a festéshez. A patikusként eltöltött tíz év alatt számos cikket írt, amelyek a helyi sajtóban meg is jelentek. Patikáját később bérbe adta, megteremtve így magának az anyagi függetlenséget, már csak a művészeteknek akart élni.

Kicsit későn indult neki a festői életpályának, 41 éves korában kezdett el tanulni Hollósy Simon iskolájában. Ezután utazgatott, közben megállás nélkül festett: járt Párizsban, Olaszországban, Dalmáciában, a Közel-Kelet volt az egyik kedvence. A keleti utazások ihlették például a Magányos cédrus, a Mária kútja Názáretben és a Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban című képeit.

Műveit először 1905-ben mutatta be Budapesten, majd két év múlva Párizsban, de nem aratott velük sikert. A kudarc kedvét szegte, egyre jobban hatalmukba kerítették téveszméi. 1909-től már nem festett, kultúrával és művészettel foglalkozó írásai jelentek meg, az első világháború alatt csataképeket és történelmi tablókat tervezett. Utolsó jelentős képe az 1909-ben született Tengerparti sétalovaglás volt.

Az első világháború idején vagyonát hadi kölcsönökbe fektette, aztán mindenét elveszítette. A Monarchia felbomlása után a megszállás miatt gácsi patikája bérleti díját sem kapta meg. 1915-től egészsége folyamatosan romlott. 1916-ban jelent volt IV. Károly koronázásán, hogy megfesse azt, de az állapota miatt nem tudta végignézni, így hát megfesteni sem. 1917-ben eladta patikáját.

A nélkülözés, valamint a sok évnyi mellőzöttség után végül kórházba került, és két héttel 66. születésnapja előtt, 1919. június 20-án halt meg a budapesti Új Szent János Kórházban. A hivatalos verzió szerint verőérgyulladásban hunyt el, valószínűleg azonban éhen halt. Sírja az Óbudai temetőbe került. Nyugvóhelye is csak jelképes, a Kerepesi temetőben csupán a síremléke látható. Az Óbudai temető XVIII-as parcellájának harminc éves használati ideje 1953-ban lejárt, de nem volt senki, aki a sírhelyet újra megváltotta volna, ezért hamvait exhumálták, majd egy közös sírba helyezték.

Csontváry Kosztka Tivadar képei az utókor számára minden bizonnyal elvesztek volna, mert örökösei a rendkívül jó minőségű belga vásznakat anyagárban kocsiponyvaként szándékoztak elárverezni fuvarosoknak. A képek megmentője Gerlóczy Gedeon fiatal építész volt, aki az utolsó pillanatban, 1919 őszén felvásárolta őket. Véletlenül talált rájuk, amikor műtermet keresett. Kosztka Anna, Csontváry nővére is épp ott volt, így az árverés előtt egy héttel nemcsak a képeket mentette meg, de az elégetésre szánt hatalmas mennyiségű írásos anyagokat, jegyzeteket is. Ezek és a Gácsi patikájának padlásán tárolt további festmények képezték a pécsi múzeum alapját. Mivel a nagyméretű képeket Csontváry csak feltekerve tudta szállítani, azok már a festő életében megrongálódtak, később is sokat hányódtak, ezért komoly restaurálásra szorultak. Az 1930-as gyűjteményes kiállításán fedezték fel igazán a jelentőségét; Magyarországon az 1963-as Csontváry-kiállítás óta lettek igazán széles körben is ismertek festményei.

Csontváry művészete végül nagy nemzetközi sikert aratott. 1948-ban Párizsban állították ki a képeit. Picasso a látogatási időn kívül egy órára bezárkózott a festményekkel, majd a teremből kilépve azt mondta: „Nem is tudtam, hogy rajtam kívül más nagy festője is volt századunknak”. Az 1958-as brüsszeli világkiállításon művei nagy elismerést arattak, posztumusz Grand Prix-díjat kapott.

forrás: Győri Szalon


Nyomtatás   E-mail