Az Intermezzo témája a járványok elleni védekezés az előző századokban

Az Intermezzoban Bálint Edina vendége Kulcsár Krisztina a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára főlevéltárosa. Szó lesz arról, hogy hogyan vészelték át az emberek a járványok pusztítását a korábbi évszázadokban, milyen óvintézkedéseket, szabályozásokat vezettek be eleink az emberélet megóvása érdekében? Hogyan nézett ki egy vesztegzárállomás vagy egy veszteglőház?

 

Fertőzésveszély és különösen pestisjárvány esetén már évszázadokkal ezelőtt fontos volt a megfelelő védekezés. A középkori és kora újkori járványok idején az emberek eleinte még nem tudták, vagy éppen csak sejtették, mi okozza a fertőzéseket. Az orvostudomány fejletlensége miatt nem csak a kiváltó okokat tudták nehezen megállapítani, hanem a megfelelő védekezési metódusok esetében is találgattak. Leginkább a fertőzött személy és a vele kapcsolatba került más személyek és tárgyak, ingóságok elkülönítésére („elrekesztésére”), elzárására, megfigyelésére törekedtek, szükség esetén a fertőzött dolgok tisztítását, fertőtlenítését, esetleg megsemmisítését rendelték el. A hiányos ismeretek és a tévhitek miatt gyakran könnyedén továbbadták egymásnak a fertőzést (gondoljunk itt akár az elmaradt kézmosások következményeire a gyermekágyas anyák esetében), miközben pedig felesleges óvintézkedéseket tartottak be.
Országos Levéltár 1

Christoph Hönemann járványügyi borbélyorvos jelentése Nagybányáról, 1743. január 16.

A pestisről már a kora újkorban is jelentek meg ismertetők, leírások, tanácsadások. A 19. század elején a tévhitek megszüntetése céljából nyomtatásban már külön kis ismertetőket is terjesztettek. Ezek felhívták a figyelmet a közvetlen érintkezéssel és cseppfertőzéssel terjedő betegség veszélyére, mint például kézdiszentléleki idősebb Kováts Antal marosvásárhelyi orvos 1829-ben kiadott füzetkéje.

A hatóságok már ekkortájt is központi vagy éppen lokális rendeletek útján írták elő a védekezést – éppúgy, mint napjainkban. Az 1770-ben kiadott egészségügyi szabályrendelet (az ún. Generale normativum in re santitatis) az egész királyságra érvényes, egységes instrukciót nyújtott, még járványveszély esetére is; az 1831. évi kolerajárvány alatt pedig egy ún. Gondviselés a Veszteglőkre című összeállítás tartalmazott utasításokat. A helyi, vármegyei vagy városi rendeletek részletekben, szigorúságukban vagy akár bizonyos időtartamokban eltérhettek egymástól, de az általánosan alkalmazandó módszerek és a fertőtlenítő anyagok azonosak voltak.

vesztegzár

Vesztegzártelep alaprajza

Ezekből megfigyelhető, hogy az ecetnek jelentős védőhatást tulajdonítottak. Általános körben alkalmazták lemosás, áztatás, sőt gőzölés során – ilyenkor tüzes vasra öntötték az ecetet, és annak a párájával próbálták a levegőt tisztítani. Pestis esetén még az ecettel kevert meleg vízben való fürdőt, kéz- és arcmosást is javasolták.

A másik általánosan alkalmazott módszer a füstölés volt – különbségek abból adódhattak, hogy miből készítették az elegyet. A legáltalánosabban elterjedt alapanyag a „büdöskő” (kénkő) volt – pestis idején a fertőzött lakos házában, kamrájában, pitvarában, sőt kemencéjében is ezzel kellett fertőtleníteni, egy órán keresztül égetve. A füstöléshez néha a „büdöskőből”, salétromból, törött fenyőmagból vagy búzakorpából készült elegyet gyújtották meg.

országos levéltár 5

Báró Perényi Zsigmond helytartótanácsosnak, királyi biztosnak címzett megfüstölt és átlyuggatott levél hátoldala, Buda, 1831. július 12.


Kulcsár Krisztina a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára főlevéltárosa ezekről az izgalmas témákról beszél ma az Intermezzoban!

forrás: https://mnl.gov.hu/mnl/ol/hirek/hatosagi_eloirasok_es_hazi_praktikak_jarvanyveszely_idejere


Nyomtatás   E-mail