Albert Einstein, az ikonikus zseni

einstein 10 erdekesseg 04

Albert Einstein 1879. március 14-én született Ulmban. A Time magazin a huszadik század végén a század emberének választotta a zseniális, különös tudóst. 

Viszonylag későn kezdett el beszélni, egészen hét éves koráig alig-alig szólalt meg. Feltételezések szerint ez az autizmus spektrumzavarok közé sorolt Asperger-szindróma jele, ami megnyilvánulhat eltérő nyelvi és viselkedésbeli fejlődésben nyilvánul meg. Hét éves korában azonban a többi gyerekhez hasonlóan elkezdett iskolába járni, és 12 évesen már olyan matematikai számításokat tanult, amit a gimnazisták. Tévhit, hogy Einstein iskolásként megbukott volna matematikából, éppen ellenkezőleg: kiváló volt fizikából és matematikából. A tévhit onnan ered, hogy 1896-ban, az utolsó évben, melyet Einstein a gimnáziumban töltött, az iskola osztályzási rendszerét megfordították.

16 éves korában jelentkezett svájci École Polytechnique Fédérale de Lausanne intézményébe, ahol a felvételin kimagasló eredményt ért el matekból és fizikából, de a természettudományos tárgyak miatt, csak másodszorra sikerült bekerülnie.

Szintén 16 éves korában lemondott német állampolgárságáról, mert ő inkább a „világpolgárként gondolt magára. Egészen 1901-ig, amikor Svájc polgára lett, hivatalosan nem volt semmilyen állampolgársága.

Tanulmányait a Zürichi Műszaki Egyetem fizika szakán folytatta, ahol Einstein évfolyamán egyetlen lány tanult, a vajdasági Mileva Marić, aki megszállottan szerette a fizika és a matematikát. 1898-ban lettek egy pár Einsteinnel, 1903-ban házasodtak össze.

einstein 10 erdekesseg 07

Mileva és Einstein

Ezt megelőzően azonban, még szerelmük elején született egy kislányuk, aki a Lieserl nevet kapta. A gyermeket Mileva szülei szerbiai otthonában szülte meg. Ezt követően a pár soha többé nem tett említést a gyermekről, aki egyes feltételezések szerint skarllátban meghalt, mások szerint örökbe adták. Mindenesetre Einstein sohasem látta őt. Egy 1987-ben nyilvánosságra hozott levélgyűjteményből derült ki, hogy volt egy kislányuk.

1919-ben Mileva és Einstein végül elváltak, ekkor a tudósnak már nyíltan vállalt viszonya volt unokatestvérével, Elsa Löwenthal-lal, akit nem sokkal később el is vett feleségül. A válást azzal a feltétellel mondták ki, hogy Einstein felajánlotta feleségének a még meg sem nyert Nobel-díj teljes összegét. (A díjat 1921-ben ítélték neki, az érte járó 121 500 svéd koronát, vagyis 32 250 dollárt, éves fizetésének mintegy tízszeresét két évvel később utalták.) Sokan úgy gondolják, ezt a pénzt nem azért kapta Mileva, hogy két közös fiúkat felnevelje, hanem azért, mert valójában hozzájárult saját eredményeivel a fizikus munkásságához és eredményeihez.

einstein 10 erdekesseg 08

Elsa és Einstein

A zseni második fiánál, Eduardnál (1910-1965), akit Tetének becéztek, skizofréniát diagnosztizáltak. A fiú rajongott Freudért, és a pszichoanalízisért. Gyakran váltottak levelet apjával, Einstein 1933-as Amerikába költözését követően azonban, sohasem látta többé fiát, aki egy pszichiátriai klinikán hunyt el.

Einstein még 1905-ben a svájci szabadalmi hivatal szabadalomvizsgálójaként dolgozott, amikor négy kiemelkedően fontos tudományos cikket publikált, és írta doktori disszertációját. A cikk közül az egyik éppen az volt, amiért később a Nobel-díjat kapta, de ezt nem a relativitáselméletért ítélték neki oda, hanem egy másik kutatásáért, amely a fotoelektromos jelenséget mint kvantumjelenséget magyarázza. A relativitással kapcsolatos sokkal jelentősebb felfedezése díj nélkül maradt, mivel évekbe telt, amíg bizonyítani tudta az egyik legfontosabb feltevést, a gravitációs lencsehatást.

relativitas kezirasa

Einstein háztartását 1927 és 1933 között Hertha Waldow vezette, aki szinte minden nap tükörtojást vagy rántottát készített reggelire a tudósnak. A mézez is imádta Einstein, amiből vödörszámmal kellett hozni egy méhészetből. Einstein imádta a gombát, a házvezetőnője szerint, ha tehette volna, naponta háromszor is gombát evett volna. 

Einstein életében a fizika és a matematika mellett, volt mág egy szenvedélye, a nők és a szerelem. 1935-ben mostohalánya, Elsa lánya mutatta be neki Margarita Konenkovát, akivel hamar intim kapcsolatba kerültek. A Sotheby’s egy 1998-as aukcióján kilenc szerelmes levél került elő, amelyeket a tudós 1945 és 1946-ban írt Margaritának, aki feltételezések szerint orosz kém volt.

Margarita Konenkova

Az FBI (az akkori BOI) 1933-ban, röviddel Einstein harmadik amerikai utazása előtt indított akták a tudósról, amelynek 1427 oldala főként a pacifista és szocialista szervezetekkel való kapcsolatát vizsgálták. J. Edgar Hoover igazgató azt javasolta, hogy tagadják meg tőle a beutazás jogát, de a külügyminisztérium ezt visszautasította.

Einstein egész életében háborúellenes volt, a második világháborút követően a nukleáris fegyverek elterjedése ellen is felemelte szavát. 1952-ben az izraeli kormány felkérte, hogy legyen Izrael második elnöke. Einstein előrehaladott korára hivatkozva azonban nemet mondott a felkérésre.

Einstein kívánsága az volt, hogy halála után hamvasszák el. A boncolását 1955. április 18-án Pricetonban végző patológusnak, Dr. Thomas Harvey azonban tanulmányozni akarta a kor egyik legnagyobb zsenijének az agyát, ezért ellopott kb. 1,22 kg-nyi agyszövetet, amelyet több részre vágott és befőttesüvegekben tárolta. 43 évvel később juttatta vissza a mintákat Princetonba.

dr harvey

S végül egy zenei kapcsolódás: Einstein rajongott Bach és Beethoven muzsokájáért, de Wagnert és Debussy-t ki nem állhatta. Volt egy hegedűje, amit mindenhova magával vitt, és Linának becézte. Gyakran hegedült, ha valamin törte a fejét, megoldást keresett egy tudományos problémára, de szívesen játszott közönség előtt is.

hegedul

és a ráadás:  Yoda külsejét a maszkmester Stuart Freeborn főleg saját magáról mintázta, de a szemeit és a szem körüli ráncait Einsteintől kölcsönözte, hogy bölcsességet sugalljon. Ahogy E.T. esetében is, ahol maga Steven Spielberg kérte a tervezőt, hogy a tudós kinézetéből is merítsen ötletet a lényhez.  

einstein yoda stuart freeborn

forrás: 123456

Back To Top