Az Intermezzo vendége a Görög Intézet

Az Intermezzoban Bálint Edina vendége Görög Athéna, a Görög Intézet igazgatója.

 

A Nemzeti Múzeum épülete ma este a görög zászló színeiben fog pompázni! Dokumentumfilmmel, könyvvel, fényfestéssel és videoklippel is megemlékezik a Görög Intézet a görög szabadságharc kitörésének kétszázadik évfordulójáról.

Március 25-én ünneplik a görög szabadságharc kitörésének 200. évfordulóját, amely egyben a modernkori Görögország megszületésének is ünnepe. 1821. március 25-én lázadás robbant ki a Peloponnészoszon, amely általános törökellenes felkeléssé szélesedett. Akkor hangzott fel először a “Szabadság vagy halál!”, a függetlenség jelmondata. A görög nép kilenc évig tartó harcot vívott, hogy az ország több mint négy évszázados oszmán megszállás után elnyerje szabadságát és függetlenségét. A bicentenárium alkalmából a Görög Intézet több nagyszabású projekttel készül.

Magyarországon élő görög származású művészek előadásában videoklipet készítettek a görög himnuszról magyar és görög nyelven, emellett A görög szabadságharc 200. évfordulójára címmel a napokban kétnyelvű könyv jelenik meg, amely tartalmaz egy korabeli vers- és prózagyűjteményt. Budapest görög szíve címmel 52 perces dokumentumfilm készült a magyarországi első görög diaszpóra történetéből, amely átível a 19.századon. A film a pesti görögök Budapest metropolisszá válásában betöltött szerepéről, Széchenyi István és báró Sina György görög bankár barátságáról szól, továbbá arról is, hogy mi volt a szerepük a görögöknek a Lánchíd és a Magyar Tudományos Akadémia létrejöttében.

forrás: www.gorogintezet.hu