Az Intermezzo vendége a Budapesti Showszínház

Az Intermezzoban Bálint Edina vendége Kovács-Tóth Ádám, a Budapesti Showszínház igazgatója, a téma: világrekordra készül az Operett Karaván, 100 magyar településen koncerteznek ingyen. 

 

50 nap alatt 100 hazai településen adnak ingyenes operett koncertet a Budapesti Showszínház művészei idén nyáron. Az Operett Karaván világrekord-kísérlete egy egyedi, külön erre a célra kialakított mozgó kaminonszínpad segítségével valósul majd meg. A száz helyre ezidáig 102 település jelentkezett, így a végleges útiterv is kialakult: Záhonytól Harkáig szinte 30 kilóméterenként megállnak majd.



Idén nyár végétől 50 nap alatt 100 hazai településen adnak ingyenes operett koncertet egy különleges, erre a célra kialakított mozgó kamionszínpad segítségével. Az országjárás természetesen akkor indul el, ha erre a jogszabályi keretek lehetőséget adnak, de a jelenlegi tervek alapján augusztus közepén útnak indul az első Operett Karaván.

A Budapesti Showszínház által szervezett esemény külön érdekessége, hogy a nagyvárosok mellett olyan településekre is eljut majd a produkció, amelyeken még soha nem volt operett előadás, hiszen se színházépület, se kultúrház nem működik a körzetükben, így az idősebb korosztálynak hatalmas meglepetés és ajándék lesz ez a kezdeményezés.


Az operett karaván útjáról egy tíz részes dokumentumfilm is készül. Az eseménysorozat világrekord is lehet, hiszen egymás után ilyen sok operett előadás még sehol, soha nem volt a világon, így a Budapesti Showszínház Guiness-rekord kísérletként jelenti be az országos körútjukat.
A művészeknek és a szervezőknek is nagy kihívás lesz végig haladni a közel 15.000 km-es úton, de ennek ellenére nagyon várják már az indulást, hiszen életük egyik legnagyobb kalandja vár rájuk ezen az utazáson.


A települések részletes listáját a Budapesti Showszínház weboldalán lehet megtalálni (https://showszinhaz.hu), az egyes helyszínek időpontjaival együtt.