Új évad a Nemzeti Filharmonikusoknál
35-40 hazai koncert, több külföldi hangverseny, próbatermi vendégség, ifjúsági program, online közvetítések és Bartók Új Sorozat egyaránt szerepel a jövő évi repertoáron.
Az együttes a jövő évadban 1 milliárd 635 millió forinttal tud gazdálkodni. "Ez tehát nem a támogatás drasztikus növelését, hanem egy régebbi szinthez való visszatérést jelent. Ezzel együtt viszonylagos pénzügyi nyugalomra számítunk a 2011/2012-es esztendőben. A Müpa új vezetésével való kapcsolatunk is jó, harmonikus és kifejezetten produktív. A régebben elkezdett online közvetítések most a Müpa honlapján folytatódnak, így minden, a Művészetek Palotájában tartandó hangversenyünket a mupa.hu-n élőben lehet majd követni" - vázolta a helyzetet Kovács Géza főigazgató.

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar 35-40 vidéki koncertet ad, külföldön pedig szinte minden hónapban játszik. 2011 májusában a Vatikánban, júniusban Lengyelországban, augusztusban Németországban, ősszel Romániában, Franciaországban, Szlovákiában, 2012-ben pedig Spanyolországban, majd Kínában lépnek fel.
Kocsis Zoltán fő-zeneigazgató igazi csemegeként jelezte október 5-i koncertjüket, amelyen Richard Strauss Daphné című műve hangzik el. Ezzel kezdődik egy hosszabb, a zeneszerző összes, Magyarországon előadatlan operáit bemutató sorozat. Szeptember 25-én Bartók A csodálatos mandarin című színpadi művének előadása kuriózum lesz, mert azt a lámpáról való leakasztás jelenetével bővítve adják elő Bartók Péter által rekonstruált és visszaállított ütemekkel, M. Tóth Géza animációs filmjével kiegészítve.
Karácsonyi hagyománnyá szeretnék tenni a decemberi Diótörő előadásukat is: 2011. december 21-én, 23-án és 28-án a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színházzal közösen, Novák János rendezésében láthatják-hallhatják a művet koncertre jegyet váltók. 2012. február 16-án Ravel A gyermek és a varázslatok című művének előadása is igazi zenei csemege lesz. Az ifjúsági hangversenysorozat is folytatódik Gyerekszemmel címmel.
A három részből álló, Próbatermi vendégség keretében az NFZ próbatermében kamarazenét játszanak majd az együttes muzsikusai. A házigazda Kocsis Zoltán, Antal Mátyás és az első koncertmester, Falvay Attila lesz. A bérletárusítás megkezdődött, a új vásárlók május 2-től vehetik meg bérleteiket.
Vissza a hírekhez

