Szokolay Sándor a Békés megyei Kunágotán született 1931. március 30-án. Zenei tanulmányait 16 évesen a Gulyás György karnagy-pedagógus vezette Békés-tarhosi Énekiskolában kezdte el, majd 19 évesen már Szabó Ferenc és Farkas Ferenc tanítványaként tanult zeneszerzést a Zeneakadémián. Diplomája megszerzése után 1955-61-ig a Magyar Rádió zenei szerkesztőjeként dolgozott, ezt követően néhány évig független művészként próbált megélni. 1966-tól nyugdíjba vonulásáig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés-, ellenpont- és prozódiatanára volt. 1977 és 1988 között a Magyar Televízió zenei lektori tisztét is betöltötte. Az 1980-as évek végén aktív közéleti szerepet is vállalt, húsznál több társadalmi szervezet, társaság, alapítvány választotta elnökének, illetve vezetőségi tagjának, köztük a Magyar Kodály Társaság, a Magyar Zenei Kamara, a Nemzeti Alapítvány, a Fészek Művészklub és a Magyar Rádió Alapítvány. 1994-ben lett nyugalmazott egyetemi tanár és Sopronba költözött, ahol még több időt tud szentelni a komponálásnak.
 

Szokolay Sándor több mint hatszáz művet komponált, ezek között találhatók szimfóniák, oratorikus művek (Istár pokoljárása, Hódolat Kodálynak, Magyar zsoltár, Jobbítsd a nemzetöt, Október végi tiszta lángok, Télvégi Tavaszváró), kórusművek, versenyművek, szóló szonáták, dalok. Egyik legutolsó alkotása a Széchenyi István halálának 150. évfordulóján komponált Organum Hungarorum című kantáta. 1962-ben kezdett a Garcia Lorca drámája ihlette Vérnász megírásába, első operáján három évig dolgozott. A magyar operamuzsika egyik megújítójának tartott Szokolay e műfajban még hat művet alkotott. (Hamlet; Sámson; Ecce homo, passióopera; Akinek meg kell halnia; Csalóka Péter; Szent Margit, misztériumopera; Szávitri Illés Endre meséje, A bölcs Náthán.) Művei, különösen operái, külföldön is ismertek.

Műveinek központi témája az ellentétek megfogalmazása, az utóbbi évtizedekben a magyarság és a nemzeti identitás problémája ihleti. Vásáry Tamás szavai szerint népzenei forrásból és a nagy európai tradícióból merítve alkotta meg egyéni stílusát csupán arra törekedve, hogy jó és szép zenét írjon.

Munkásságát számtalan díjjal ismerték el. Három ízben nyert VIT-díjat, 1956-ban a varsói Wieniawski-versenyen ért el első helyezést. Művészetének elismeréseként már 35 évesen, 1966-ban Kossuth-díjat kapott, de jutalmazták Erkel-díjjal kétszer (1960, 1965), az érdemes művész (1976) és a kiváló művész (1986) elismerésekkel, Bartók-Pásztory-díjjal (1987), a Magyar Művészetért Díjjal (1993), a Magyar Örökség-díjjal (1998) és Kodály-díjjal (1999). 2001-ben megkapta a Corvin-láncot, 2008-ban pedig Prima-díjjal tüntették ki.
 

A zeneszerzőt 80. születésnapján ünnepi hangverseny köszönti a Belvárosi Szent Mihály templomban. Az eseményen, amelynek ő lesz egyik karnagya, több művének ősbemutatója is elhangzik.