Ma 2012. 2. 22, szerda, Gerzson napja van.

Sosztakovics magának írta

A Nemzeti Filharmonikusok januári 12-i nyitóprogramjuk bevezetéseként a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében Richard Wagner romantikus nagyoperájának, a Tannhäusernek a nyitánya csendül fel, amely a mű két szellemi vonulatát, a hit és a földi örömök motívumait ütközteti. Ezt követi Sosztakovics I. zongoraversenye, az orosz zongoraművésznő, Olga Kern és Tóth László trombitaművész közreműködésével.


Sosztakovics két zongoraversenyt írt, egyik a korai, másik a késői. Gyakorlatilag mindkettő a családban maradt, mert az elsőt a saját magának komponálta, a másodikat az akkor 13 éves fiának, Maximnak. Az I. zongoraverseny egy egészen elképesztően sötét periódusban íródott, amikor az embereknek már kezdett elegük lenni a rendszerből, a sztálinizmusból – mondja Kocsis Zoltán, az est karmestere. "A zongoraszólamról messziről látszik, illetőleg hallatszik, hogy Sosztakovics ezt saját magának írta és miután ő gyakorlott zongorista volt még abban az időben, sokszor el is játszotta. Szerencsére a szovjet filmhíradóban fennmaradt egy kis részlet, ahogy ezt a művet a szerző a moszkvai konzervatórium nagytermében előadja. A legértékesebb rész maradt fent belőle, a IV. tétel kadenciája, majdnem az elejétől a darab végéig.

Puszta ránézésre kicsit szokatlan az összeállítás, vonószenekar, trombita és zongora. Ám, ha meghallgatja az ember a művet, csak egyszer is, rögtön a zenei anyagok és ezek kibontása hitelesíti a kezdetben szokatlannak tűnő összeállítást. A trombitaszólam nem igazán virtuóz, inkább a mű szarkasztikus vonásait húzza alá. Az az ember érzése, hogy valamiféle operettből keveredett ide a zenei anyag, különösen a IV. tételben. De nemcsak hogy csupán ütős módon kontrasztál a többi anyaggal, hanem egyenesen formateremtő erővé lép elő ez a szarkazmus."
 
Az est második részében a 19. század végi avantgárd egyik kulcsfigurája, Richard Strauss műve, az Imígyen szóla Zarathustra című szimfonikus költemény hallható. "Strauss Zarathustrája nagyon lazán kapcsolódik a Nietzsche-műhöz, amelyet többször átolvastam. Annyi a megérzésem mindössze, hogy Straussnak ezek az epizódok voltak fontosak, egyfajta ürügy arra, hogy kiélhesse a programzene művelésére irányuló hajlamait. Azt is mondhatnám, hogy ezek a szimfonikus költemények mintegy megelőlegezik a későbbi nagy operákat. Ha nagyon alaposan megvizsgálja az ember itt már, de még a korábbiakban is, a Don Juanban, a Macbethben, a Halál és megdicsőülésben, illetve a Till Eulenspiegelben is észreveszi az ember azt a hihetetlen drámai feszültséget, ami az operaszínpadon éri el a teljességet" – vallja Kocsis Zoltán, aki az est karmestere.

2012. január 12. csütörtök, 19:30 - Művészetek Palotája
A Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertje
 
Richard Wagner: Tannhäuser – nyitány
Dmitrij Sosztakovics: I. zongoraverseny c-moll
Richard Strauss: Imígyen szóla Zarathustra – szimfonikus költemény
 
Olga Kern – zongora
Tóth László – trombita
Kocsis Zoltán- karmester


Vissza a hírekhez
Klasszik Rádió 92.1 On-line Segítség a zenehallgatáshoz
-->
Classic FM