Ma 2012. 5. 21, hétfő, Konstantin napja van.

Sikeres turnét zárt az NFZ

A Nemzeti Filharmonikusok spanyolországi turnéjuk során Gironában, Barcelonában, Alicanteban és Murciában adtak teltházas hangversenyeket Kocsis Zoltán vezényletével.
 

Repertoárjukban Debussy Fantázia zongorára c. műve szerepelt, amelyet valamennyi előadáson Jean-Efflam Bavouzet zongoraművész adott elő. Ezen kívül Liszt egyik leggyakrabban előadott szimfonikus költeménye a Les Préludes, Kodály Galántai táncok, Dukas A bűvészinas, Ravel-Kocsis Zoltán Couperin sírja c. szerzeménye és Ravel legismertebb darabja a Bolero hangzott el.

Kovács Géza főigazgató így értékelte a koncertsorozatot: "A Nemzeti Filharmonikusok hangversenyeit hosszú évtizedek óta szervező José Maria Pratt és irodája tárgyalásokat folytatott velünk. Azzal kezdték, hogy a válság miatt Spanyolországban jelentősen visszaesett a koncertlátogatók száma, a közönség csak a legjobbakra vált jegyet. Ilyenek voltak a Nemzeti Filharmonikusok is. Minden koncertünk teltházas volt, minden koncertünkön ráadásokat követeltek, és ahogy lenni szokott, azzal a megállapodással utazunk haza, hogy a következő turné 2014-ben lesz Spanyolországban.

A velünk turnézó Jean-Efflam Bavouzet zongoraművész a legdicsérőbb kifejezésekkel illette az együttest. Kocsis Zoltán és Bavouzet között több évtizedes a barátság és a művészi együttműködés. Az a különös helyzet állt elő, hogy a karmester gyakran odaült a zongorához és megmutatta, hogy ő hogyan képzeli el a Debussy mű előadását, aztán pajkos kacsintással elintézték sokszor azzal, hogy te így, én pedig amúgy. Mindenképpen magas iskola volt ez a zenekar számára és legfőképp a közönség számára."


A hazai közönség a zenekarral legközelebb 2012. február 16-án találkozhat a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében. A koncert műsora megtalálható a Fidelio adatbázisában, amit elérhetnek erre a linkre kattintva.
 


Vissza a hírekhez
Klasszik Rádió 92.1 On-line Segítség a zenehallgatáshoz
Classic FM