Ma 2012. 5. 21, hétfő, Konstantin napja van.

Semele - ínyenceknek

Május 13-án ismét műsorára tűzi a Müpa Händel 2005-ben ugyanitt bemutatott, több sikeres előadást megélt művét, a nagyravágyó szépség bukásáról szóló Semelét.


 

A szerző által egy hónap alatt megkomponált opera szatirikus éle mai is metsző, és ez a 2006-ban elhunyt Halász Péter rendezésében is hangsúlyt kap. A González Mónika címszereplésével megszólaló mű korhű hangzásáról a Németh Pál által vezetett Savaria Barokk Zenekar gondoskodik. A Budapesti Kamaraopera szólistái mellett fontos feladat hárul a Victoria Kamarakórusra és karigazgatójukra, Cser Ádámra is, hiszen a Semelét eredetileg Händel is oratóriumként mutatta be, de a librettóból egyértelműen kiderül, hogy színpadi megvalósításra szánta.


Vissza a hírekhez
Klasszik Rádió 92.1 On-line Segítség a zenehallgatáshoz
Classic FM