Ma 2012. 5. 21, hétfő, Konstantin napja van.

Seiji Ozawa, a szokatlan stílusú karmester


 
Seiji Ozawa fiatalon zongorázni tanult, ám egy szerencsétlen sportbaleset miatt kénytelen volt felhagyni billentyűsi karrierjével. A pályaváltásra Toho School of Music-beli tanára, Hideo Saito buzdította, így vezényelte első sikeres koncertjén Beethoven 5. Szimfóniáját. Pár év kellett csak, és saját szimfonikus zenekara lett, a Nippon Hosso Kyokai, és egy évtizeddel sportbalesete után 1959-ben első díjat kapott Besançonban. A siker hatására többen is felfigyeltek tehetségére. Charles Münch Tanglewoodba hívta, hogy tanuljon a Berkshire Music Center-ben, 1960-ban pedig elnyerte az itt kiharcolható legnagyobb elismerést, a Koussevitzky-díjat. Rövid idő múlva Berlinbe ment, ahol Herbert von Karajan vette szárnyai alá, majd Leonard Bernsteinhez került, akivel 4 évadot a New York-i Filharmonikusoknál töltött. Karrierje kiteljesedni látszott, 1962-ben bemutatkozott a San Franciscoi Szimfonikus zenekarban a Ravinia Fesztiválon.

Úgy tűnt, pályája sínen van, ám a szakmai elismerést némi értetlenség követte. Sajátos stílusát (rendszerint pálca nélkül vezényel) a kritikusok és egyes zenészek nem értették meg. Ebből adódóan 1962-ben volt legnagyobb konfliktusa, amikor az NHK Szimfonikus Zenekar néhány tagja visszautasította a vele való munkát. Válaszul Ozawa a zenekar legnagyobb riválisát, a Japán Filharmonikus Zenekart választotta előadásához.

A nehézségek ellenére karrierje tovább ívelt. 1965-ben, miután elhagyta a New York-i Filharmonikusokat, a Ravinia Fesztivál művészeti igazgatója lett, és ugyanebben az évben a Torontói Szimfonikus Zenakar művészeti igazgatói székét is elfoglalta. Igazgatta a Philadelphiai, valamint a Bostoni és a Japán Filharmonikus zenekart, 1970-ben a San Franciscoi Szimfonikusok zenei igazgatója, és a Berkshire Zenei Fesztivál zenei igazgatója is lett. 1973-ban elnyerte a Bostoni Szimfonikusok zenei igazgatói posztját, akikkel Európában és Japánban turnézott. 29 évig dolgozott velük, amivel még Serge Koussevitzky 25 éves pályafutását is fölülmúlta. 1980-ban elnyerte a Japán Filharmónikus Zenekar zenei igazgatói székét.

2002-től Herbert von Karajan lábnyomait követve a Bécsi Operaház zenei igazgatójaként dolgozott, az újévi koncerten mutatkozva be Bécsben. Egészsége 2006-ban megromlott, tüdőgyulladás miatt egy egész évet ki kellett hagynia. 2007-ben visszatért még a pódiumra, de 2010-ben rákot diagnosztizáltak nála, így ismét meg kellett szakítsa munkáját. 2010. július 26-án tért vissza a munkába.

A Harvard Egyetem, a New England Konzervatórium, a Massachusettesi Egyetem és a Wheaton College tiszteletbeli doktora, nyert már Emmy-díjat és számos nemzetközi kitüntetést.

Elsősorban a kései romantikus művek tomácsolásáról híres, de a 20. századi zene elhivatott közvetítője is. Ligeti György San Francisco Polyphony című darabjának és Olivier Messiaen Assisi Szent Ferenc operájának premierje is az ő nevéhez köthető.


Vissza a hírekhez
Klasszik Rádió 92.1 On-line Segítség a zenehallgatáshoz
Classic FM