Pavarotti, a magas C királya

Pavarotti 1935. október 12-én született Modenában egy viszonylag szegény családban. Édesanyja dohánygyárként dolgozott. Apja pék volt és rajongott az operáért, így a kis Luciano a korszak ünnepelt tenoristáinak lemezein nőtt fel, például Enrico Caruso lemezeit hallgatta. t. Kisfiúként Pavarotti altot énekelt a helyi székesegyház kórusában, mutálása után pedig csatlakozott a Modenai Városi Kórushoz, melynek édesapja is a tagja volt. Rövid ideig kényszerűségből és iskolai tanárként, illetve biztosítási ügynökként is dolgozott, valamint komolyan futballozott, nem kis sikerrel.
A kórussal egyre nagyobb eredményeket értek el, több nemzetközi versenyen is nyertek díjat, így Pavarotti elhatározta, hogy több gondot fordít a hangképzésre. 19 éves korától Arrigo Polo-nál és Ettore Campogalliani-nál tanult. Hat kemény év gyakorlás után 1961-ben Reggio Emilia városában debütált, ahol Puccini Bohémélet című operájában, Rodolfo szerepét énekelte el. Karrierje rögtön ezután gyors iramban ívelt fölfelé, hiszen 1963-ban Amszterdamban mutatkozott be a Lucia di Lammermoor Edgarjával. Ugyanezt a szerepet énekelte 1965-ben Miamiban Joan Sutherlanddel, aki ezt követően ausztráliai turnéra hívta meg őt. 1966-ban a londoni Covent Gardenben Az ezred lányában Tonio-t alakította, a szerepben előforduló kilenc egymás utáni magas C hatására népszerűsége ugrásszerűen megnőtt.
1972-ben a new yorki Metropolitan Opera is megnyílt számára, és a következő több mint 20 évben Európa és Amerika majdnem minden operaháza is tárt karokkal várta. Pavarotti még Kínában is nagy elismerésre tett szert az 1980-as években Puccini Bohéméletével. Hosszú éveken keresztül lépett fel a „Live from the Met” közvetítés-sorozatában. Szinte minden operaszerepe, amit valaha énekelt, megjelent a londoni Decca Kiadó gondozásában.
Pavarotti életpályája során mindig is nagy hangsúlyt fektetett az ifjúság nevelésére, az opera dalirodalom legszélesebb körű megismertetésére. Fontosnak tartotta a fiatalok megszólítását, az operát, mint műfaj megszerettetését a jövő nemzedékével. A „Három Tenor” tagjaként azon fáradozott, hogy az opera műfaját minél szélesebb társadalmi körben elfogadhatóvá, sőt kedveltté tegye.
Első crossover szóló-albuma, a Ti adoro 2003-ban látott napvilágot. Pavarott rendszeres jótékonysági koncertjeinek („Pavarotti and Friends”) bevételeivel már régóta támogatja az AIDS-betegeket, valamint az éhező gyermekeket, különösen a volt jugoszláv államokban. A tehetséges fiatal énekművészek pályájának támogatására pedig alapítványt hozott létre. Luciano Pavarotti hosszas betegség után 2007. szeptember 6-án, hetvenegy évesen hunyt el.
Vissza a hírekhez

