Ottorino Respighi: a "régi-új zene" mestere
Ottorino Respighi 1879. július 9-én született Bolognában. Nyolc évesen kezdte zenei tanulmányait a bolognai Liceo Musicale-ban, ahol hegedülni tanult Federico Sarti tanítványaként, komponálni Giuseppe Martuccitól, zenetörténetet pedig Luigi Torchitól.
Karrierje hegedűsként indult, diplomája megszerzése után Szentpétervárra utazott, ahol az orosz operai zenekar első brácsása lett. Itt találkozott Rimszkij-Korszakovval, a hangszerelés mesterével, aki hatalmas hatást gyakorolt munkásságára. Jellegzetesen kikevert zenekari színek jellemzik műveit, amelyeket olykor kissé vastagon alkalmaz, elnagyolt körvonalakkal, de tévedhetetlenül eltalálva a miliőt, az atmoszférát, amelynek érzékeltetésére vállalkozott.
1908-ig több kamaraegyüttesben is zenélt, 1913-ban pedig kinevezték a római Santa Cecilia Akadémia tanárának. 1924-ben ugyanebben az intézményben lett igazgató, de mindössze két évet töltött ebben a feladatkörben, utána visszavonult, hogy minden idejét a komponálásnak szentelhesse.
Zeneszerzői egyénisége nehezen tört a felszínre: hatott rá Debussy, Rimszkij-Korszakov és Richard Strauss. 1932-ben az Olasz Akadémia tagjává választották, ahol a világ számos kiemelkedő zenei egyéniségével összeismerkedett, például Kodály Zoltánnal, Maurice Ravellel, Richard Strausszal, Arnold Schönberggel és Igor Stravinsky-val.
Számos zenei műfajban kipróbálta magát, zenekari művei legalább annyira kedveltek, mint kamara darabjai. Kedvelte az opera műfaját, kilenc operát írt, de Római Trilógia című, három szimfonikus költeményből álló ciklusa tette igazán híressé. A sorozat első darabját, a Róma kútjait a világ szinte összes vezető zenekara a műsorára tűzte, már 1914-es bemutatóját követően. Zeneszerzői hírneve gyorsan terjedt az egész világon, és a siker hatására elkészítette a Róma fenyőit, majd később a trilógia harmadik darabját, a Római ünnepeket. Műveivel szívesen fordult a múlt olasz zenéjéhez, munkásságára gyakran mondják, hogy „régi-új zenét írt”.
Karrierje hegedűsként indult, diplomája megszerzése után Szentpétervárra utazott, ahol az orosz operai zenekar első brácsása lett. Itt találkozott Rimszkij-Korszakovval, a hangszerelés mesterével, aki hatalmas hatást gyakorolt munkásságára. Jellegzetesen kikevert zenekari színek jellemzik műveit, amelyeket olykor kissé vastagon alkalmaz, elnagyolt körvonalakkal, de tévedhetetlenül eltalálva a miliőt, az atmoszférát, amelynek érzékeltetésére vállalkozott.
1908-ig több kamaraegyüttesben is zenélt, 1913-ban pedig kinevezték a római Santa Cecilia Akadémia tanárának. 1924-ben ugyanebben az intézményben lett igazgató, de mindössze két évet töltött ebben a feladatkörben, utána visszavonult, hogy minden idejét a komponálásnak szentelhesse.
Zeneszerzői egyénisége nehezen tört a felszínre: hatott rá Debussy, Rimszkij-Korszakov és Richard Strauss. 1932-ben az Olasz Akadémia tagjává választották, ahol a világ számos kiemelkedő zenei egyéniségével összeismerkedett, például Kodály Zoltánnal, Maurice Ravellel, Richard Strausszal, Arnold Schönberggel és Igor Stravinsky-val.
Számos zenei műfajban kipróbálta magát, zenekari művei legalább annyira kedveltek, mint kamara darabjai. Kedvelte az opera műfaját, kilenc operát írt, de Római Trilógia című, három szimfonikus költeményből álló ciklusa tette igazán híressé. A sorozat első darabját, a Róma kútjait a világ szinte összes vezető zenekara a műsorára tűzte, már 1914-es bemutatóját követően. Zeneszerzői hírneve gyorsan terjedt az egész világon, és a siker hatására elkészítette a Róma fenyőit, majd később a trilógia harmadik darabját, a Római ünnepeket. Műveivel szívesen fordult a múlt olasz zenéjéhez, munkásságára gyakran mondják, hogy „régi-új zenét írt”.
Vissza a hírekhez
