Ma 2012. 5. 21, hétfő, Konstantin napja van.

Orgonista olimpikonok

Ázsiai szakácsok által felszolgált különös potpourrinak tűnhet a Művészetek Palotája orgonás sorozatának február 6-i műsora, pedig „csak” a chartres-i verseny győztesei mutatják be, miért őket választották a legjobbnak.


 
Az orgonaversenyek olimpiájának tartott chartres-i viadalon paraván mögött játszanak a jelöltek óriási anyagot, és aki itt győzedelmeskedik, valóban olimpiai bajnoknak hiheti magát. A február 6-i koncert azt a tour de force-ot idézi fel, amit a chartres-i verseny jelent az ott ringbe szállóknak: elhangzik három mű a 17-18. század fordulójáról, négy kompozíció a 19-20. század fordulójáról, két harmincas évekbeli muzsika, valamint egy hetvenes években keletkezett alkotás. Az est házigazdája Chartres 2004-es "bajnoka", Fassang László lesz; két főszereplője pedig a verseny 2006-os és 2008-as fődíjasa, akik először járnak Magyarországon.
 

 
Az 1974-ben Japánban született, Dél-Koreában nevelkedett fiataleber, Dong Ill-Shin kisgyermekkora óta nyeri rendszeresen a versenyeket, és sikersorozatát a 2006-os chartres-i győzelemmel koronázta meg. Franciaországban diplomázott, tanult Olivier Latrynál és Michel Bouvard-nál is. Kezdetben zongoristának készült, az orgona felé a zenekari hangzás sokféleségének csábítása, és Johann Sebastian Bach művészete miatt fordult. Dong-Ill Shin játékában ennek megfelelően a zongoratechnika és az orgonajáték tökéletesen kiegészíti egymást. Az 1982-es születésű tokiói hölgy, Saki Aoki szintén "végignyerte" a világot. Szülővárosában a Tokyo National University of Fine Arts and Music növendéke volt, majd Franciaországban képezte tovább magát Eric Lebrun valamint Erwan Le Prado irányításával. A legmagasabb elismerésű diplomáit nürnbergi második hely, majd Brugge, Granada, Angers versenygyőzelmei egészítették ki, és 2008-ban hozta el Chartres-ból is az aranyérmet. Utóbbi versenyen 2006-ban a közönség díját, valamint a Gaston Litaize francia orognaművész és zeneszerző emlékére alapított elismerést is elnyerte.
 
Francia és német barokk, francia és német késő-romantika, francia neoklasszicizmus és koreai-német posztmodern - nem túlzás tehát azt állítani, hogy ezen a koncerten mindent hallhat a közönség, ami ma megszólaltatható egy orgonán.
 


Vissza a hírekhez
Klasszik Rádió 92.1 On-line Segítség a zenehallgatáshoz
Classic FM