Opera a kertben
Július 8-án és 9-én Mozart Figaro házassága című operája Fehér András rendezésében lesz látható az Óbudai Társaskör kertjében.

Ha vannak művek, melyeknek már a keletkezéstörténete is kész kalandregény, akkor a Figaro egész biztosan közéjük tartozik. A francia drámaíró Beaumarchais az arisztokráciát kifigurázó, témáját tekintve szalonképtelennek tartott és ezért betiltott botránydarabjából az a da Ponte írt titokban szövegkönyvet, aki a császár kegyelméből úgy lett udvari librettista, hogy korábban egyetlen szövegkönyvet sem írt.
Az alig hat hét alatt elkészült, s mindenféle hivatalos engedélyt nélkülöző darab tovább tetézte a bajt, amikor az első felvonás végére balett jelenet került. A balettet ugyanis a császár korábban már száműzte az operákból. A helyzet végül úgy oldódott meg, hogy a császár bizalmat előlegezett a szerzőpárosnak, így az udvari intrikusok is kénytelenek voltak beletörődni, hogy 1786. március 1-jén bemutatásra került az operairodalom egyik abszolút remekműve.
216 évvel a magyarországi bemutató után az Óbudai Társaskör hangulatos kertje ad otthont Mozart operájának. A feledhetetlen este és a magas színvonalú előadás biztosítéka a különös atmoszférájú helyszín mellett a külön erre az alkalomra készült rendezés és a tehetséges fiatal előadók, köztük a Rosina grófnét alakító Szakács Ildikó, aki időközben az Armel Operaverseny döntőjébe is bekerült.
Vissza a hírekhez

