Ma 2012. 5. 21, hétfő, Konstantin napja van.

Nyári zenei csemegék Nyugat-Magyarországon

A soproni Régi Zenei Napok és a szombathelyi Bartók Szeminárium és Fesztivál idén is tartalmas és különleges műsorral várják az érdeklődőket.



A június 18-tól 25-ig tartó Régi Zenei Napok, Sopron programjában hangsúlyos szerepet kap a bécsi klasszika: a mesterkurzusok professzorai, illetve a közreműködő művészek felkérésekor a 18. század zenéit állították a szervezők fókuszba, s a programban is hangsúlyosan jelennek meg Haydn és Mozart művei. A fellépők között ott lesz Malcolm Bilson és Anneke Boeke, az Orfeo Zenekar, a Capella Savaria, Szekendy Tamás és Kolonits Klára.

A július 8. és 18. között "Bartók - elődök, kortársak, követők" mottóval megrendezendő Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál, Szombathely programja nemcsak a Bartók utáni zenét állítja a középpontba, hanem azoknak a zeneszerzőknek művészetével is foglalkozik, akik Bartókra nagy hatást gyakoroltak. A több mint három évtizedes múlttal bíró rendezvény különlegessége, hogy Bartók életművét az új zene bemutatásával ötvözi. A fesztivált nyitó koncertet a Savaria Szimfonikus Zenekar adja Peskó Zoltán vezényletével, Ránki Dezső közreműködésével, és a Savaria kíséri a mesterkurzus résztvevőit a záró hangversenyen is. A tíznapos fesztiválon a hangversenyek mellett népzenei estre és táncházra is sor kerül, kiállítás nyílik és táncelőadást is láthatnak az érdeklődők. A helyszínek változatosak, a Nádasdy-vártól a kávézóig az egész várost belakják a muzsikusok.


Vissza a hírekhez
Klasszik Rádió 92.1 On-line Segítség a zenehallgatáshoz
Classic FM