December 6-án névnapját és születésnapját is ünnepli Nicolaus Harnoncourt, a régizenei mozgalom vezéregyénisége, a Concentus Musicus Wien alapítója, A beszédszerű zene című könyv szerzője.

A régizenei (barokk, kora klasszikus) repertoár korhű előadásának prófétája 1929. december 6-án született Berlinben. Saját bevallása szerint életét végigkísérték a nácizmus alatt eltöltött gyermekévek. A diktatúra évei alatt arisztokrata gyökerű családjával együtt Grazba költöztek.

A háború után 1945-ben Salzburgban telepedtek le. Nikolaus itt kezdett el gordonkázni tanulni Paul Grummernél. Tehetségét ékesen bizonyítja az a tény, hogy az akkori zenei világnak nem kisebb alakja, mint Herbert von Karajan már 1952-ben felvette őt a Bécsi Szimfonikus Zenekarba. Harnoncourt figyelmének középpontjában azonban mégsem ez állt: már évek óta tanulmányozott eredeti barokk hangszereket, és úgy döntött, erre fog specializálódni, elsajátítva a korabeli játékmódot és előadási szokásokat. Ezzel egy olyan útra lépett, amelyen kortársai közül még senki sem járt.

Feleségével, Alice-szel 1953-ban megalapították az első professzionális barokk együttest, a Concentus Musicus Wien-t, aminek tagjai nagyrészt a Bécsi Szimfonikusok közül kerültek ki. Komoly alapozó munkát végeztek: négy éven keresztül gyakoroltak a korabeli hangszereken anélkül, hogy a nyilvánosság elé léptek volna. Az európai közönség 1957-ben hallhatta őket először játszani. Lemezfelvételek készítésére is sor került: Purcell Hegedűfantáziáit Bach legjelentősebb műveinek rögzítése követte.

Az 1970-es években Harnoncourt és Gustav Leonhardt nagyszabású közös vállalkozásba fogott: Bach összes kantátájának felvételét tűzték ki célul. Emellett a Concentus repertoárjának olyan komponisták darabjai is szerves részét képezték, mint Telemann, Rameau, Monteverdi vagy Fux. A későbbi években már a klasszikus, sőt romantikus szerzők műveit is nagy sikerrel vezényelte, és olyan zenekarok hívták meg, mint az Európai Kamarazenekar, a Berlini Filharmonikusok, és a Concertgebouw Orchestra. 1972 és 1993 között a salzburgi Mozartteumban tanított előadói gyakorlatot.

Tapasztalatait könyvformában is rögzítette, a magyar nyelvre is lefordított megvilágító erejű kötetek közül A beszédszerű zene címet viselő a legismertebb.