Johann Joachim Quantz, a fuvola mestere
Johann Joachim Quantz 1697-ben született, édesapja kovács volt. Quantz még fiatal volt, amikor magára maradt, édesapja pedig halotti ágyán azt kérte tőle, kövesse pályáját. De az ifjú Joachimnak más tervei voltak.
Tizenegy évesen nagybátyjától kezdett zenét tanulni, elsajátította a legtöbb vonós hangszer használatát, amolyan városi zenészként vonós hangszereken, oboán, és trombitán is kiválóan muzsikált. Játszott a drezdai zenekarban, majd Bécsbe utazott, hogy Jan Dismas Zelenka és Johann Joseph Fux tanítványaként csiszolhassa tudását.
A fuvolával csak 1719-ben kezdett el komolyan foglalkozni, amikor ismét Drezdába került, mint I. Frigyes Ágost szász választófejedelem oboása. Olaszországba, Franciaországba, majd Angliába utazott, hogy mélyítse tudását, és néhány év gyakorlás után annyira jól játszott, hogy amikor egy berlini fellépésén II. Frigyes is hallotta játszani, annyira lenyűgözte Quantz fuvolajátéka, hogy elhatározta : fuvola leckéket fog tőle venni. Ennek érdekében évente kétszer rendszeresen magához is rendelte, majd mikor hatalomra került, állást ajánlott mesterének a drezdai opera zenekarában.
Három év múlva kinevezte a potsdami udvar zeneszerzőjévé és kamarazenészévé, ahol Quantz olyan neves zenészekkel dolgozhatott együtt, mint Franz Benda vagy Carl Philipp Emanuel Bach. Eközben végig a király fuvola tanára maradt, és kiváltsága volt, hogy negatív és pozitív kritikával is illethette tanítványa játékát. A zeneszerző ekkoriban írt művein érződik az itáliai mesterek, különösen Antonio Vivaldi hatása.
Quantz elhivatott módon egész életében tökéletesítette játékát és stílusát. Nagy hatással voltak rá Alessandro Scarlatti és Georg Friedrich Händel művei, Johann Sebastian Bach és Georg Philipp Telemann zenéje és Antonio Vivaldi. Tanítása sem tűnt el nyomtalanul: II. Frigyes zenei stílusa kifejezetten mestere hatását tükrözi.
Johann Joachim Quantz 1773-ban, mint a porosz király egyik kedvenc zenésze hunyt el. Csak fuvolaversenyekből mintegy 300 darabot hagyott az utókorra, és emellett több szonátát is írt - fuvolára, fuvolára és hegedűre-, komponált triószonátákat, dalokat és áriákat, valamint néhány concerto is a neve alatt maradt fent. Fő műve egy írásmű, az 1752-ben kiadott Fuvolaiskola, amely a következő században is mértékadó maradt.
Tizenegy évesen nagybátyjától kezdett zenét tanulni, elsajátította a legtöbb vonós hangszer használatát, amolyan városi zenészként vonós hangszereken, oboán, és trombitán is kiválóan muzsikált. Játszott a drezdai zenekarban, majd Bécsbe utazott, hogy Jan Dismas Zelenka és Johann Joseph Fux tanítványaként csiszolhassa tudását.
A fuvolával csak 1719-ben kezdett el komolyan foglalkozni, amikor ismét Drezdába került, mint I. Frigyes Ágost szász választófejedelem oboása. Olaszországba, Franciaországba, majd Angliába utazott, hogy mélyítse tudását, és néhány év gyakorlás után annyira jól játszott, hogy amikor egy berlini fellépésén II. Frigyes is hallotta játszani, annyira lenyűgözte Quantz fuvolajátéka, hogy elhatározta : fuvola leckéket fog tőle venni. Ennek érdekében évente kétszer rendszeresen magához is rendelte, majd mikor hatalomra került, állást ajánlott mesterének a drezdai opera zenekarában.
Három év múlva kinevezte a potsdami udvar zeneszerzőjévé és kamarazenészévé, ahol Quantz olyan neves zenészekkel dolgozhatott együtt, mint Franz Benda vagy Carl Philipp Emanuel Bach. Eközben végig a király fuvola tanára maradt, és kiváltsága volt, hogy negatív és pozitív kritikával is illethette tanítványa játékát. A zeneszerző ekkoriban írt művein érződik az itáliai mesterek, különösen Antonio Vivaldi hatása.
Quantz elhivatott módon egész életében tökéletesítette játékát és stílusát. Nagy hatással voltak rá Alessandro Scarlatti és Georg Friedrich Händel művei, Johann Sebastian Bach és Georg Philipp Telemann zenéje és Antonio Vivaldi. Tanítása sem tűnt el nyomtalanul: II. Frigyes zenei stílusa kifejezetten mestere hatását tükrözi.
Johann Joachim Quantz 1773-ban, mint a porosz király egyik kedvenc zenésze hunyt el. Csak fuvolaversenyekből mintegy 300 darabot hagyott az utókorra, és emellett több szonátát is írt - fuvolára, fuvolára és hegedűre-, komponált triószonátákat, dalokat és áriákat, valamint néhány concerto is a neve alatt maradt fent. Fő műve egy írásmű, az 1752-ben kiadott Fuvolaiskola, amely a következő században is mértékadó maradt.
Vissza a hírekhez
