Ma 2010. 9. 5, vasárnap, Viktor, Lorinc napja van.

Joaquin Rodrigo idén lenne 109 éves


 
Joaquin Rodrigo megtalálta a módját, miként tegye a spanyol zenét 20. századivá. Receptje egyszerű: a fülbemászó dallamokat hagyományos zenekari hangzással festette alá – ahogy Tomas Marco muzikológus fogalmazta: formájában, harmóniájában, dallamosságában és ritmikájában Rodrigo munkája neo-klasszikusként összegezhető.

1901. november 22-én, Szent Cecília, a zene pantrónusa napján született Joaquin Rodrigo, aki alig három évesen egy diftéria járvány következtével szinte teljesen elvesztette látását. Ez a szerencsétlenség figyelmét a zene irányába fordította, és nem kellett sok idő, hogy művészete által Spanyolország nemzeti hősévé váljon.

Leginkább gitárra és zenekarra írt versenyműveiről vált híressé. Első szerzeményeit 1923-ban írta, első zenekari művét, a "Juglares"-t 1924-ben. Ez után diplomát nyert el egy nemzeti versenyen. Műveit karrierjének kezdete óta vakírással írta, majd azt követően diktálta le egy másolónak.

Zenei karrierje akkor indult be igazán, amikor 1927-ben Párizsba ment és az École Normale de Musique-ra beiratkozva Paul Dukastól vett leckéket. Hamarosan ismert zongorista és zeneszerző lett, és baráti ismeretségbe került Honeggerrel, Milhaud-val, Ravellel és korának más zenei nagyságaival - köztük Manuel de Fallaval, akinek tanácsai és támogatása döntőek voltak karrierjében. Zenei tanulmányait a párizsi Conservatoire- ban és a Sorbonne-on folytatta, és dolgozott Németországban, Ausztriában és Svájcban, mielőtt 1939-ben visszatért Spanyolországba, hogy tartósan Madridban telepedjen le.

A világsikert az 1940-ben Barcelonában bemutatott darabja hozta meg, a "Concierto de Aranjuez" című szólógitárra és zenekarra írt versenymű. Ettől kezdve számos művészeti területen tevékenykedett, meghívásokat kapott szerte a világból, hogy vállaljon körutakat, mint egyetemi előadó és zongorista.

Első művein a nagy kortársak hatása érződik, mint Ravelé és Stravinskyé, de gyorsan kialakult személyes hangvétele. 11 concertót írt különböző hangszerekre, több mint 60 dalt, kórus- és hangszeres művet, valamint színházi- és filmzenéket. Műfajtól függetlenül minden művéből sugárzik az a stílus, ami sajátja volt.

90. születésnapja alkalmából a spanyol király, a "Marqués de los jardines de Aranjuez' címet adományozta neki, 1996-ban pedig elnyerte a legrangosabb spanyol kitüntetést, a "Prince of Asturias" díjat, amelyet első ízben ítéltek oda zeneszerzőnek. Saját otthonában, családja körében halt meg 1999. július 6-án.


Vissza a hírekhez
Klasszik Rádió 92.1 On-line Segítség a zenehallgatáshoz
Classic FM