Ismét Budapesten koncertezik Sting
A tavalyi teltházas előadás után, június 30-án visszatér Budapestre Sting: koncertjén legnagyobb slágereit szimfonikus hangszerelésben adja elő, a Budafoki Dohnányi Zenekar közreműködésével.

A világhírű énekes-előadóművész Symphonicity turnéját hatalmas érdeklődés fogadta Amerikától egészen Ausztráliáig. A koncertsorozat nyáron Kelet-Európában folytatódik, mely során a Budafoki Dohnányi Zenekar három alkalommal is kíséri Stinget: a pozsonyi és a grazi fellépés után június 30-án a Budapest Sportarénában lépnek fel.
Stinget aligha kell bemutatni bárkinek. A Gordon Matthew Thomas Sumner polgári néven jegyzett énekes, zenész mögött elképesztő zenei múlt áll: 16 Grammy-díj, 100 millió eladott lemez, BMI díjak, Brit Awards, Golden Globe, Emmy és még további temérdek rangos zenei díj. Sting első szárnypróbálgatása a klasszikus zenei tartományban Songs From the Labirinth című lemeze volt 2006-ban. Ezt követően a Police turné után tért vissza ehhez a szenvedélyéhez és a 2009-ben megjelent If On a Winter Night… lemez már az elsős helyen debütált a komolyzenei listákon.
A Symphonicity turné Kelet-Európai koncertjein olyan dalok is felcsendülnek, mint a Roxanne, Next To You, Every Breath You Take, illetve szólókarrierje legnagyobb kedvencei: Englishman In New York, Russians, If I Ever Lose My Faith In You vagy a Desert Rose. A zenekarhoz csatlakozik még Dominic Miller (hosszú ideje Sting állandó gitárosa), Rhani Krija (már jó ideje Sting ütőhangszer-virtuóza), Jo Lawry vokalista és Ira Coleman basszusgitáros is.
Vissza a hírekhez

