Hétvége a Klasszik Rádióval
Érdekes beszélgetések a Fidelio Klasszikban, érthető dallamok a Zene bon-bonban, nagyszerű filmzenék a Cinemusicban. Hallgassák e hétvégén is a Klasszik Rádió 92.1 magazinműsorait!
A Klasszik Rádió 92.1 Fidelio Klasszik című magazinműsorának e heti vendége Gábor Géza, az Operaház magánénekese, Bátor Tamás operaénekes, a Miskolci Operafesztivál igazgatója és Etzler Bernd hangszerész, vonókészítő lesz. A műsor felvételére november 19-én délután öt és hat óra között kerül sor az Magyar Állami Operaház Székely Bertalan termében. A sok zenével tarkított beszélgetést szombaton kilenc és tizenkét óra között hallhatják majd a Klasszik Rádió 92.1 hallgatói, az ismétlésre vasárnap este hét órától kerül sor. A beszélgetések jövő hétfőtől megtalálhatók lesznek a Fidelio Klasszik archívumában is, erre a linkre kattintva.

Gábor Géza Berlioz Faust elkárhozása c. operájában
Vasárnap délelőtt kilenc és tizenegy óra között az ötödik osztályos általános iskolásokat várja majd Pászti Károly elsősorban a rádiókészülékek elé a Zene bon-bon következő adásában. Varga Ramóna és Fellegi Lénárd pedig vasárnap tizenhéttől órától tizenkilenc óráig a Tolvajok fejedelme, A szabadság útjai, Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag című filmek remekebbnél remekebb zenéiből, valamint John Barry filmzenéiből válogatnak a Cinemusicban. (Az előző heti adás ismétlésére szombaton ugyanebben az időben kerül sor.)

Maradjanak velünk, hallgassák hétvégén is a Klasszik Rádió 92.1 műsorait!
Vissza a hírekhez