Fazil Say 41
Január 14-én ünnepli a születésnapját a török zongoraművész, zeneszerző és jazz-zenész, akit 2008 óta a Kultúrák Közötti Párbeszéd nagykövete is.

Fazil Say napjaink legkeresettebb klasszikus szólistáinak egyike – rendszeres vendég a New York-i Filharmonikusoktól a Concertgebouw Zenekáirig a világ szinte valamennyi jeles együttesénél. Az utóbbi évtizedek talán legsokoldalúbb zongoraművésze 2009-es és 2010-es nemzetközi turnéja során Budapestet is érintette. Klasszikus repertoárja mellett gyakran és lenyűgözően játszik jazzt – tagja a montreux-i jazzverseny zsűrijének–, s aktív zeneszerző is, akitől a Mozart-évre Bécs városa balettet rendelt.
Fazil Say Ankarában kezdte tanulmányait Alfred Cortot egyik tanítványánál, majd ösztöndíjjal Németországba került, s itt indult el – mindjárt fénysebességgel – a karrierje, miután a Young Concert Artists nemzetközi meghallgatását megnyerte. 1998-ban jelent meg az első lemeze Mozart műveivel, amelyet egy Gershwin- és egy Bach-korong követett néhány éven belül, majd 2001-ben nagy feltűnést keltő Stravinsky-lemeze, amelyen a Tavaszi áldozat négykezes átiratát játssza egyedül (!). A több sávon rögzített felvételen elképesztő hangzásokat csal ki a zongorából, s a Bösendorfer cégnek köszönhetően egy különleges, számítógéppel összekapcsolt hangszerrel az "egyszemélyes négykezes" műfaját élőben is bemutathatta – többek között Budapesten is. A szerző által készített átiratban apró változtatásokat tett, lévén ő maga is zeneszerző. "A komponálás segít a klasszikus művek előadásában – nyilatkozta a Fidelio.hu-nak adott interjúban. – Lehetővé teszi, hogy belehelyezkedjek a más zeneszerzők műveit előadó zeneszerző helyzetébe, ami nagy szabadságot ad ahhoz, hogy létrehozzam a kottaszöveg csak rám jellemző, szubjektív olvasatát."
A zeneszerzés persze nem pusztán interpretációs segédeszköz számára, amit műveinek máris imponáló listája tanúsít: két oratórium, három zongoraverseny, egy hegedűverseny, számos zongoradarab. Zenéjének forrásai között a nyugat-európai klasszikus zeneirodalmat éppúgy megtaláljuk, mint a török népzenei hagyományt, előadóművészi habitusára azonban török származása nincs befolyással. Ahogy ő fogalmaz: "Ha saját műveimre hatással van is Törökország, őszintén remélem, hogy Beethovent nem játszom törökös akcentussal!”
Fazil Say a Fidelio.hu-nak adott interjújában a következő szavakkal mesélt Magyarországon szerzett benyomásairól: „ Többször jártam már Magyarországon, nemcsak turnékon, hanem turistaként is, nagyon szeretek itt lenni. A zenetörténet szempontjából is nagyon sok fontos komponistát adott az ország a világnak Liszttől kezdve Kodályon és Bartókon át Ligetiig, Kurtágig. A pianisták között is több generációból került ki világhírű művész, gondoljunk csak Kocsis, Ránki és Schiff nemzedékére, továbbá jelenleg is számos fiatal magyar muzsikus zenél szerte a nagyvilágban. Magyarország a zene országa. A közönség is nagyon jól ismeri a zenét, nyitott, ezért játszom már ötödik alkalommal itt.”
Vissza a hírekhez

