Ma 2012. 5. 18, péntek, Erik napja van.

Erich Kleiber idén született 120 éve


 
Erich Kleiber 1890 augusztus 5-én született Bécsben. Prágában hegedülni tanult, ám a konzervatóriumban töltött évei során egy alkalommal hallotta Mahlert VI. szimfóniáját, maga a szerző vezényletével. Annyira magával ragadta az előadás, hogy eldöntötte, ő is karmester lesz.

Karmesteri pályáját a prágai Német Színházban kezdte, amit Darmstadt, Düsseldorf és Mannheim követett. A feltörekvő Kleiber 1923-ban lehetőséget kapott, hogy Beethoven Fidelio-jával bemutatkozzon a Berlini Állami Operaházban, amely éppen Leo Blech helyére keresett vezető karmestert. Olyan már akkor is kiemelkedő művészekkel tárgyaltak, mint Otto Klemperer, Bruno Walter és Alexander von Zemlinsky, ám a Fidelio előadása után Kleiber mellett döntöttek. Így kezdődött pályafutása a Berlini Operában, amelynek 1934-ig zenei főigazgatója volt.

Elsősorban standard zenekari és operarepertoárjáról vált ismertté, de a kortárs darabokat is kedvelte. 1925-ben ő vezényelte barátja, Alban Berg Wozzeckjének ősbemutatóját, valamint Janácek Jenufája és Schönberg Pierrot Lunaire-je is szerepelt repertoárján. Az USA-ban 1930-ban debütált a New York Philharmonic Orchestra-val.

1934-ben a nácizmus előretörésekor elhagyta Németországot, és vendégkarmesterként szerepelt Londonban, Prágában, Brüsszelben, Buenos Airesben, Amsterdamban és Salzburgban.

Buenos Airesbe költözött, ahol 1936-tól a Teatro Colón operakarmestere lett. Nemzetközi hírnevének köszönhetően olyan nagyságokat csábított a Colónba, mint Emanuel List, Kirsten Flagstad és Viorica Ursulaec. 1938-ban argentin állampolgárságot kapott.

A II. világháború után Berlinben felajánlották neki régi állását, de ezt nem fogadta el. Vendégkarmesterként dirigált a berlini Staatsoper-ben, a londoni Covent Gardenben és a nagyobb európai zenei központokban. 1956. január 27-én hunyt el Zürichben.

Előadásmódját több nagyra tartott felvétel is őrzi, Mozart Figaro házassága a Bécsi Szimfonikus Zenekar és Cesare Siepi közreműködésével a Gramophone kiadó 100 legkíválóbb felvétele közé tartozik. Pályája kezdetén zeneszerzéssel is próbálkozott; zenekari és kamaraművek mellett hegedű- és zongoraversenyt is írt. Fia, Carlos Kleiber szintén híres karmester lett.


Vissza a hírekhez
Klasszik Rádió 92.1 On-line Segítség a zenehallgatáshoz
Classic FM