Giacomo Puccini egyik leghíresebb operájának szövegkönyvét a zeneszerző állandó librettistái, Luigi Illica és Giuseppe Giocosa írták Victorien Sardou La Tosca című drámája alapján. A színdarabot 1887-ben Milánóban látta először Puccini, és annyira megtetszett neki, hogy azonnal megbízta a kiadóját, szerezze meg a jogait, de már késő volt. Az, hogy Puccini végül mégis operát írhatott belőle, csupán a szerencse műve volt, mivel Verdi, a kedvező végkifejlet híján, visszautasította megzenésítését. Végül a mű 1899-ben készült el, és mivel a cselekmény helyszíne Róma, úgy döntöttek, hogy az örök városban tartják a premiert. A mű azonban elsőre nem aratott átütő sikert, és csak a későbbi külföldi bemutatók hozták meg a várva várt elismerést.

 

A Tosca rövidített cselekménye a következő: Mario Cavaradossi, a festő és Floria Tosca énekesnő szerelmesek egymásba, Tosca azonban felkelti Scarpia, a nagyhatalmú rendőrbiztos figyelmét is. Cavaradossi egy fontos szökevény elbújtatásával belekeveredik az 1800 körül olasz területen folyó politikai küzdelmekbe, ezért Scarpia letartóztatja, és ki akarja végeztetni. Tosca azonban felajánlja Scarpiának magát, ha menlevelet ad neki és a festőnek. Scarpia erre kiállítja ugyan a menlevelet, de már előzőleg parancsot ad a festő kivégzésére. Tosca odaígéri ugyan magát, de amikor a menlevél a kezében van, leszúrja Scarpiát. Végül Cavaradossit leteríti a sortűz, Tosca pedig - hallva a Scarpia halálát felfedező pribékek közeledését - a római Angyalvár faláról a mélybe veti magát.

 

Tosca imája akkor hangzik el, amikor - a II. felvonásban - arra készül, hogy odaadja magát Scarpiának, ha másként nem tudja szerelmét kiszabadítani. Maria Callas-szal történt meg egyszer az az eset, hogy túl közel állt a színpadon égő gyertyához, és a parókája lángra kapott. A Scarpiát alakító Tito Gobbi rávetette magát, majd szenvedélyes ölelésével eloltotta a felkapó lángokat. Tosca viszonzásul utálattal nyomta el magáról a férfit, közben azért a fülébe súgott egy halk köszönöm-öt.

 

Nem ez az egyetlen „égő” jelenet a Tosca előadástörténetében.. Kaotikus és baklövésekkel teli bemutatókból nem kevés akad. A két legviccesebb igazságtartalma természetesen még ma is vita tárgyát képezik.Az első egy 1960-as New York-i produkció. A címszerepet éneklő primadonna különféle kéréseivel és dühkitöréseivel rendkívül népszerűtlenné tette magát a színfalak mögött dolgozó személyzet körében, akik ezért úgy döntöttek, bosszút állnak rajta. Az utasítás szerint az opera végén Toscának le kell ugrania az Angyalvár oromzatáról, miután szerelmét kivégezték. Az énekesnő általában biztonságosan szokott landolni egy erre az esetre kialakított speciális matracon. A legenda szerint azonban ezen az ominózus előadáson a matracot egy különösen rugalmas trambulinnal cserélték fel, aminek köszönhetően Tosca drámai földrehuppanását még jó pár becsapódás követte. A közönség is jól szórakozott, amikor az énekesnő újra meg újra dühtől ordítva bukkant fel a mellvéd fölött.

A másik történet szerint egy 1961-es San Franciscó-i előadáson egy csapatnyi próbát alig látogatott statisztát küldtek a színpadra kivégzőosztagnak. Az instrukció szerint be kellett menniük kivégezni az elítéltet, majd feletteseik után elhagyni a színpadot. A színpadon azonban az osztag tagjai zavarba jöttek, amikor meglátták, hogy Tosca és Cavaradossi is jelen van: nem tudták, melyikre is kell lőni. Végül hiányos ismereteikre támaszkodva Tosca mellett döntöttek – elvégre ő a tragikus névadó hősnő – de helyette a szeretője esett össze holtan. Az esetet további zűrzavar követte, amikor Tosca levetette magát a mellvédről. A színpadon egyedül maradt férfiak az eredeti instrukciót kissé átértelmezve hagyták el a színpadot: egymás után ugráltak le a mellvédről.