Don Carlo Gesualdo, a hírhedt herceg
Carlo Gesualdo-ról kevés adatot tudunk. Azzal, hogy 1590-ben a házasságtörésen kapott feleségét szeretőjével együtt megölte, - amit gyakran a zenetörténet legismertebb gyilkosságaként említenek- szörnyű hírnévre tett szert. Tudjuk róla, hogy reneszánsz kori itáliai zeneszerző volt, és azt is, hogy művei messze meghaladták korát. Vokális műveket írt, elsősorban madrigáljai emelik korának kiemelkedő zeneszerzői közé.
Nemesi származása révén megtehette, hogy kedvtelésből zenéljen – ez volt az egyetlen olyan dolog, amit élete végéig sajátjának érzett. Pomponio Nenna, a nápolyi iskola jeles képviselője tanította zeneszerzésre, és kezdetben álnéven komponált. Saját nevét csak 1594 után használta, miután feleségül vette a ferrarai herceg lányát, Eleonora d’Estet. Ez a házasság sem bizonyult boldognak, a pár teljesen külön élt, és Gesualdo-n időnként borús gondolatok uralkodtak el, teljesen életunttá vált. A közvélemény úgy tartotta, hogy megbomlott az elméje. De ez a „bomlott elme” egészen különös dolgokat produkált.
A 16. században többen is kísérleteztek az antik zene és a kromatika újjáélesztésével, de senki nem merészkedett annyira szélsőséges határokig, mint Gesualdo. A kromatikának és a disszonanciának évszázadokig merésznek számító és példátlan használatáig jutott el.
Zenéjének fő jellemzője a kiszámíthatatlanság – sokszor használ hirtelen tempóváltást és dinamikai váltást, a szólamokat és dallamvonalakat teljesen összekuszálva, ezzel érve el az érzelmek már-már fájdalmas szélsőségeit. Témaválasztásaiban a hanyatló manierista stílust képviselte. Kedvelt költője, barátja Torquato Tasso volt, akinek számos szövegét megzenésítette. Madrigáljaival már életében felhívta magára a figyelmet – összesen hat ötszólamú madrigál kötete jelent meg, de emellett vallásos énekeket, responzóriumokat is komponált.
Sztravinszkijt lenyűgözték Gesualdo szokatlan újításai. 1960-ban Monumentum pro Gesualdo di Venosa (ad CD annum) című művében három madrigálját hangszerelte meg.
Nemesi származása révén megtehette, hogy kedvtelésből zenéljen – ez volt az egyetlen olyan dolog, amit élete végéig sajátjának érzett. Pomponio Nenna, a nápolyi iskola jeles képviselője tanította zeneszerzésre, és kezdetben álnéven komponált. Saját nevét csak 1594 után használta, miután feleségül vette a ferrarai herceg lányát, Eleonora d’Estet. Ez a házasság sem bizonyult boldognak, a pár teljesen külön élt, és Gesualdo-n időnként borús gondolatok uralkodtak el, teljesen életunttá vált. A közvélemény úgy tartotta, hogy megbomlott az elméje. De ez a „bomlott elme” egészen különös dolgokat produkált.
A 16. században többen is kísérleteztek az antik zene és a kromatika újjáélesztésével, de senki nem merészkedett annyira szélsőséges határokig, mint Gesualdo. A kromatikának és a disszonanciának évszázadokig merésznek számító és példátlan használatáig jutott el.
Zenéjének fő jellemzője a kiszámíthatatlanság – sokszor használ hirtelen tempóváltást és dinamikai váltást, a szólamokat és dallamvonalakat teljesen összekuszálva, ezzel érve el az érzelmek már-már fájdalmas szélsőségeit. Témaválasztásaiban a hanyatló manierista stílust képviselte. Kedvelt költője, barátja Torquato Tasso volt, akinek számos szövegét megzenésítette. Madrigáljaival már életében felhívta magára a figyelmet – összesen hat ötszólamú madrigál kötete jelent meg, de emellett vallásos énekeket, responzóriumokat is komponált.
Sztravinszkijt lenyűgözték Gesualdo szokatlan újításai. 1960-ban Monumentum pro Gesualdo di Venosa (ad CD annum) című művében három madrigálját hangszerelte meg.
Vissza a hírekhez
