Dallamok szárnyán Csajkovszkijjal

Csajkovszkij az egyik legismertebb orosz zeneszerző, magával ragadó dallamai még azok emlékezetébe is bevésődnek, akik egyébként nem jártasak a klasszikus zenében. Varázsa abban rejlik, hogy mind a képzett muzsikusok, mind az egyszerű zeneszeretők megtalálják zenéjében azt a világot, amelyben otthon érzik magukat.

Pjotr Iljics Csajkovszkij tekintélyes, de a zene iránt kevésbé fogékony mérnök-hivatalnok családba született, 1840. május 7-én Votkinszban. Négy éves korában kezdett zongorázni, de nem zenei irányba indult tanulmányaival. Jogásznak készült és az Igazságügy-minisztériumban vállalt állást. Munkáját azonban csöppet sem kedvelte. „Hivatalnokot faragtak belőlem, de rossz hivatalnokot”-írta egy levelében nővérének, és mivel egyetlen tehetségének zene iránti fogékonyságát tartotta magánórákat vett Anton Rubinstejntől. Három év tanulás után összhangzattan tanárnak hívták meg a moszkvai konzervatóriumba. Egy sikertelen románca után idegösszeomlást kapott, majd hisztérikus munkalázban megkomponálta - rosszul fogadott - első szimfóniáját és első operáját. Az 1870-es évek elejétől aztán egyre jobban méltányolták - 1875-ben mutatták be b-moll zongoraversenyét és a Hattyúk tava című balettjét, s belefogott nagy operájába, az Anyeginbe.

Homoszexualitását egész életében titkolni kényszerült, ami rányomta bélyegét a művész lelkére – az örökös vívódás zenéjében is fellelhető. 1877-ben a kor szokásainak alávetve magát feleségül vette egy fiatal tanítványát, házasságuk azonban néhány hónap alatt teljesen megromlott. Felesége elmegyógyintézetbe került, Csajkovszkij pedig folyamatosan rettegve titka nyilvánosságra kerülésétől öngyilkosságot kísérelt meg.

Idő közben megismerkedett Nagyezsda Meckkel, Moszkva leggazdagabb asszonyával, akivel 13 évig leveleztek. A zenekedvelő özvegy pártfogásába vette Csajkovszkijt, aki az anyagi támogatásnak köszönhetően teljes mértékben a zeneszerzésre koncentrálhatott. Ekkor írta D-dúr hegedűversenyét, a műfaj egyik legnépszerűbb és legnehezebb darabját, Vonósszerenádját, az Olasz capricciót és az 1812 nyitányt. Anyegin című operájának szentpétervári előadásával elnyerte III. Sándor cár tetszését, így egycsapásra roppant népszerű lett.

Sokat utazott Európában, és mint zeneszerzőt, illetve karmestert hazájában és külföldön egyaránt ünnepelték. Első sikeres műve a Rómeó és Júlia című fantázia volt. Hírnevét elsősorban szimfóniáinak és versenyműveinek köszönhette, de egész estét betöltő balettjei is nagy sikereket arattak (A hattyúk tava, Csipkerózsika, A diótörő).

Hiába ünnepelték 1891-es hangversenykörútján világszerte a legnagyobb élő zeneszerzőként, hiába élvezte a cári udvar kegyeit, élete utolsó éveit feszültség és depresszió jellemezte. Idegállapotán csak rontott, amikor Meck asszony magyarázat nélkül megvonta tőle támogatását. Utolsó művét, a VI. h-moll (Patetikus) szimfóniát 1893. október 16-án vezényelte el. A szentpétervári ősbemutató után pár nappal meghalt. Halálát máig homály veszi körül, hivatalosan kolerában hunyt el, újabb feltételezések szerint lehetséges, hogy homoszexuális kapcsolatainak kiderülésétől tartva öngyilkosságot követett el, de az is lehet, hogy egy becsületbíróság kényszerítette méreg ivására.

Csajkovszkij korának legnépszerűbb zeneszerzőjének számított, műveit egész Európában, sőt, Amerikában is játszották. Hírnevét jellegzetes orosz hangvételének és az európai klasszikus hagyományok virtuóz elsajátításának köszönheti. Művei egy részét a szalonokban divatos századvégi melankólia hatja át, más részén az orosz népi dalok frissessége és bája uralkodik. Dallambősége úgyszólván kifogyhatatlan és a hatáskeltés valamennyi titkát ismeri.