Csodakarmester Budapesten
A venezuelai Gustavo Dudamel pályája mindössze harmincéves korára hihetetlen magasságokba ívelt: 18 évesen már sikeres zeneigazgató volt, felsőfokú tanulmányait pedig a 21. század legnagyobb karmester-ígéreteként fejezte be. Február 2-án és 3-án bemutatkozik a magyar közönség előtt is.

A fiatal karmester Barquisimetóban született, négy évesen kezdett hegedülni, tizenöt évesen pedig vezényelni, egy évvel később már az Amadeus Kamarazenekar zenei igazgatója volt. 1999-ben a Simón Bólivar Venezuelai Nemzeti Ifjúsági Zenekar igazgatója lett, 2004-ben pedig megnyerte a bambergi Gustav Mahler Karmesterversenyt. Azóta a legkiválóbb zenekarokkal dolgozott, többek közt a Londoni Philharmonia Zenekarral, az Izraeli Filharmonikusokkal, a drezdai Staatskapelle együttesével, a Liverpooli Királyi Filharmonikusokkal, de vezényelt a Milánói Scalában is. Nem mellesleg Sir Simon Rattle és Claudio Abbado egyengeti pályafutását. 2006 novembere óta a Göteborgi Szimfonikusok első karmestere, 2009 szeptemberében pedig mindössze 28 évesen a Los Angeles-i Filharmonikusok zeneigazgatójának nevezték ki - velük látogat most Budapestre. Repertoárján a legjelentősebb Latin-amerikai zeneművek mellett főként bécsi klasszikus és romantikus szimfóniák szerepelnek, de a fiatal csillag vezényelte már Kodály Galántai táncok című szvitjét és Bartók Concertóját is. Utóbbi mű koncertfelvételét a művész lemezeit megjelentető Deutsche Grammophon adta ki 2007-ben.
A február 2-i Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben megrendezendő hangversenyre azonban nem magyar műsorral készülnek: John Adams Slonimsky's Earbox című darabja, Bernstein I. ("Jeremiás") és Beethoven VII. szimfóniája hangzik majd el. Ez a program a napokban hatalmas sikert aratott, ugyanis a Los Angeles-i zenekar új kezdeményezésének, az LA Phil LIVE első adásának keretében az Egyesült Államok több mint 450 mozijában követhették élő közvetítésben a Los Angeles-i Walt Disney Concert Hallben "Dudamel Beethovent vezényel" címmel megrendezett hangversenyt. Másnap, február 3-án pedig Mahler grandiózus IX. szimfóniáját vezényli a Müpában Gustavo Dudamel.
Mi a fiatal karmester titka? 2010. nyarán elárulta, amikor húszezer fős közönség előtt (!) vezényelte a Göteborgi Szimfonikusokat Svédországban. A koncertet követően a következő szavakkal fordult az elragadtatott hallgatósághoz: „A zene az életem. Ahogy másik háromszázezer venezuelai számára is. Országunkban a nagyszerű José Antonio Abreu létrehozta az El Sistemát, amely lehetővé tette számunkra, hogy a zene ne csak a művészi élet megteremtéséről szóljon, hanem a társadalmi élet működtetéséről is. Az életünk folyamatosan megújul a zenének köszönhetően. Soha nem unatkozunk, mert a zene újabb és újabb dolgokra ösztönöz bennünket. Hiszünk a zenében, ami a hangjegyek mögött van."
Az El Sistema lényegét Fazekas Gergely zenetörténész a következő szavakkal foglalta össze: „Mintha a ’legyen a zene mindenkié’ kodályi eszméje valósulna meg Venezuelában olyan módszerekkel, amelyekről Kodály és tanítványi köre aligha álmodott. A hangsúly nem az éneklésen, hanem a hangszerjátékon van […], ám szemben az európai gyakorlattal a hangszerjátékot nem magánórákon sajátítják el a gyerekek, hanem - hangozzék bármily különösen is elitista beidegződéseink számára - csoportos foglalkozásokon. […] A hangsúly a közösségi munkán, az együttműködésen van: nem szólistákat nevelnek, hanem zenekari muzsikusokat. Nem az egót, hanem az együttműködési készséget, a társadalmi érzékenységet erősítik, ami nem jelenti, hogy a rendszer ne dobhatna ki nagyszerű muzsikus egyéniségeket is.”
Vissza a hírekhez

