Chopin, Bogányi és a kalóriák
Rendkívüli vállalkozásba fog Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész a hétvégén: kétnapos maratoni koncertsorozaton eljátssza Chopin összes szólózongorára írt művét. A siker kulcsa ezúttal a fizikai felkészülés lesz.

A Kossuth-díjas zongorista számára persze nem ismeretlen az órákon át való zongorázás. Sőt, éppen a Chopin-darabok aprólékos gyakorlása adta a maraton ötletét: „Rengeteg időt töltöttem a szólódarabokkal, és egy ízben, úgy a nyolcadik-kilencedik óra tájékán beugrott, hogy ezek mindegyike olyan gyönyörű, hogy el kellene játszani az összeset egyvégtében. Kicsit később az fogalmazódott meg bennem, hogy ha már megteszem, miért ne történjen ez baráti társaságban, otthon vagy zeneiskolában. Játszanék a hangszeren reggeltől estig, s közben a hallgatóság jöhetne-mehetne, ehetne-ihatna, s ha megunta, kimehetne a kertbe napozni, a számítógépen játszhatna vagy akár el is mehetne. Ebből az ötletből nőtte ki magát ez a sokkal hivatalosabb és nagyobb szabású esemény.”
A szombati és vasárnapi öt-öt, kisebb és nagyobb szünetekkel tagolt, egyenként kétrészes koncerteken váltakozva hangoznak majd el a balladák, mazurkák, polonézek, noktürnök, keringők, berceuse-ök. A közönségbarát összeállítás, a változatosság azt ígéri, hogy nem a zenehallgatástól elgyötört emberek özönlenek majd ki-be a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem ajtajain. Mindenesetre ha valaki több koncerten át kíván vele tartani, nem árt saját erőnlétére és kalóriabevitelére is kiemelt figyelmet fordítania.
Vissza az eseményekhez

