Antonio Salieri - több, mint rivális
Antonio Salierit sokan úgy ismerik, mint Mozart nagy riválisát, aki féltékenységében megmérgezte vetélytársát. A pletyka alapjául az szolgál, hogy 1824-1825-ben a 74 éves Antonio Salieri Mozart megölésével vádolta magát. Az emberek az előrehaladott korból fakadó beszámíthatatlanságról beszéltek, kijelentései azonban mégis beszédtémává váltak. Beethoven "beszélgetőfüzeteiben" is találhatunk erre utaló bejegyzéseket, ám a gyanú később teljességgel alaptalannak bizonyult. Salieri betegágyán is ártatlanságát bizonygatta Beethoven egyik tanítványának: "halálosan beteg vagyok, ezért aztán becsületszavamra elmondhatom önnek, hogy egy szó sem igaz abból a képtelen pletykából, tudja, hogy megmérgeztem volna Mozartot. Nem igaz, rosszindulatú rágalom az egész, mondja meg a világnak kedves Moscheles".
A történetet aztán sokan feldolgozták. Puskin, Rimsky-Korsakov és Peter Shaffer darabja is a kettőjük közti rivalizálást boncolgatja, és Milos Forman is filmre vitte a témát.
Az igazság azonban az, hogy Salieri rajongott Mozartért, sőt, egy alkalommal együtt írt vele darabot Nancy Storace énekesnő visszatérése alkalmából, Per la ricuperata salute di Ophelia címmel. A jól hangzó rémhír tehát csak kitaláció, ami a mai napig tartja magát. Pedig Antonio Salieri korának igazán kiemelkedő zenei személyisége volt, és számos maradandó dolgot alkotott.
1750. augusztus 18-án az olaszországi Legnano-ban született, ám élete nagy részét a bécsi udvarban töltötte, ahova Florian Gassmann vitte magával, felfedezve tehetségét. Gassmann támogatta a fiatal tehetség tanulmányait.
Pártfogoltja 1770-ben érte el első áttörő sikerét, Le donne letterate című vígoperájával, és amikor 1774-ben Gassmann meghalt, őt nevezték ki utódjául a bécsi opera karmesterévé, és egyben udvari zeneszerző is lett. Két évig Itáliába utazott, és 1778-ban ő írhatott darabot a milánói Scala megnyitójára (Europa riconosciuta című opera). Bécsbe visszatérve megismerkedett Gluckkal, aki nagy hatással volt rá, és együtt írták meg a Les Danaides című operát, amelyet Párizsban mutattak be.
A császári udvar karmestere lett, majd 1813-ban a bécsi konzervatórium alapító tagja volt. 1817-től ő lett az intézmény igazgatója is. Kezei alól számos híresség került ki – ő volt többek közt Beethoven, Schubert, Hummel és Liszt mestere is. Közel 40 operát, valamint egyházi- és hangszeres műveket írt. 1825. május 7-én hunyt el Bécsben.
A történetet aztán sokan feldolgozták. Puskin, Rimsky-Korsakov és Peter Shaffer darabja is a kettőjük közti rivalizálást boncolgatja, és Milos Forman is filmre vitte a témát.
Az igazság azonban az, hogy Salieri rajongott Mozartért, sőt, egy alkalommal együtt írt vele darabot Nancy Storace énekesnő visszatérése alkalmából, Per la ricuperata salute di Ophelia címmel. A jól hangzó rémhír tehát csak kitaláció, ami a mai napig tartja magát. Pedig Antonio Salieri korának igazán kiemelkedő zenei személyisége volt, és számos maradandó dolgot alkotott.
1750. augusztus 18-án az olaszországi Legnano-ban született, ám élete nagy részét a bécsi udvarban töltötte, ahova Florian Gassmann vitte magával, felfedezve tehetségét. Gassmann támogatta a fiatal tehetség tanulmányait.
Pártfogoltja 1770-ben érte el első áttörő sikerét, Le donne letterate című vígoperájával, és amikor 1774-ben Gassmann meghalt, őt nevezték ki utódjául a bécsi opera karmesterévé, és egyben udvari zeneszerző is lett. Két évig Itáliába utazott, és 1778-ban ő írhatott darabot a milánói Scala megnyitójára (Europa riconosciuta című opera). Bécsbe visszatérve megismerkedett Gluckkal, aki nagy hatással volt rá, és együtt írták meg a Les Danaides című operát, amelyet Párizsban mutattak be.
A császári udvar karmestere lett, majd 1813-ban a bécsi konzervatórium alapító tagja volt. 1817-től ő lett az intézmény igazgatója is. Kezei alól számos híresség került ki – ő volt többek közt Beethoven, Schubert, Hummel és Liszt mestere is. Közel 40 operát, valamint egyházi- és hangszeres műveket írt. 1825. május 7-én hunyt el Bécsben.
Vissza a hírekhez
