Ravel 1912-ben

 

Ravel a Pireneusokban levő Ciboure-ban született, ám családja kisvártatva Párizsba költözött. Itt kezdett Ravel zenét tanulni, hétéves korában, majd 1889-ben a Conservatoire növendéke lett. A kilencvenes években jelentkezett első kompozícióival, amelyekben félreérthetetlenül megmutatkozik egyéni stílusa. 1901-ben elnyerte a francia zeneszerzők legnagyobb kitüntetésének számító Római díj második fokozatát. (Az elsőt azonban sohasem - s a mellőzöttséget sohasem tudta feledni.)
 

A francia zene minden jellegzetes vonása: kultúra, szellem, sokoldalú érdeklődés, humor és a kiváló formaérzék fellelhető Ravel életművében. Dallamainak tiszta vonalrajza, harmóniáinak változatossága különösen zongoraműveiben tűnik fel. Érdekes módon Ravel, akit a modern hangszerelés egyik legragyogóbb virtuózaként emlegetnek, s zongorajátékával sohasem tűnt ki, legtöbb művét először zongorára képzelte el, s csak ezután írta át zenekarra.
 

Az 1910-es években keletkezett színpadi alkotásait Szergej Gyagilev híres társulata, a párizsi Orosz balett inspirálta. A Daphnis és Chloé című táncjátékot, a Lúdanyó meséit, valamint a La Valse című szimfóniát táncjátékok kísérőzenénék szánta: a művek igazán nagy sikert azonban koncertdarabként, szvitté alakítva arattak a hangversenytermekben.
 

Debussy 1918-ban bekövetkezett halálát követően a francia zenei élet vezéralakja lett, visszahúzódó életmódja ellenére. (Egy párizs közeli városkában élt magányosan, egzotikus növényekkel teli kertje és számos macskája társaságában.) A húszas években műveiben az impresszionizmusra jellemző, elmosódó, foltszerű harmóniák helyébe a tiszta, puritán dallamvonal lépett, s érdeklődése kiterjedt az egész világra. Utazásai során eljutott Spanyolországtól Budapestig, Észak-Afrikától az Amerikai Egyesült Államokig. Meghangszerelte Muszorgszkij Egy kiállítás képei című zongoraciklusát, az amerikai Coolidge asszony felkérésére megírta Madagaszkári dalait, a magyar Arányi Jelly hegedűművésznőnek a Tzigane című hegedűrapszódiát ajánlotta, de tanulmányozta és műveiben felhasználta az amerikai jazzmuzsika elemeit is. Az 1930-as évek fordulóján írta zongoraversenyeit, köztük a híres Balkezes zongoraversenyt, melyre Paul Witthenstein kérte fel, aki az első világháborúban elvesztette jobb kezét. Érdeklődéssel harmonizált népdalokat, így többek között görög, héber és orosz dallamokat, s többször is elismeréssel nyilatkozott Bartók és Kodály gyűjtőmunkájáról. Bartókkal személyesen is megismerkedtek, Ravel ugyanis 1932-ben a pesti Vígadóban szerzői estet adott, melyen részben az ő vezényletével hangzott el G-dúr zongoraversenye, a La Valse, az Egy kiállítás képei, valamint a Bolero.
 

Az 1928. november 22-én bemutatott Bolero Ravel legismertebb és legnépszerűbb műve. Érdekessége, hogy azon kevés klasszikus zenemű egyike, amelyben szaxofon is megszólal, és hogy előadásainak hosszúsága akár 50%-kal is eltérhet egymástól. „Modern tánctétel, teljesen azonos dallammal, harmóniával és ritmussal, ez utóbbit a dob szüntelenül jelzi. A változatosság egyetlen eleme a zenekari crescendo alkalmazása” - így jellemzi Ravel a Bolerót. A crescendo alatt persze nem csak a hangerő fokozását, hanem a hangszerek korábban szokatlanul változatos kombinációját kell értenünk – így kerülhetett (mindjárt két) szaxofon is a partitúrába. Bár Ravel már a Bolero megírása előtt is tervezte, hogy koncertdarabon alkalmazza az extrém zenekari színkeverés lehetőségeit, végül egy szerzői jogi malőr vezetett a mű megírásához.
 

Ravel 1932-ben súlyos autóbalesetet szenvedett, élete hátralevő öt esztendejében elhatalmasodó neurológiai természetű betegsége miatt egyre kevesebbet komponált. Hosszú szenvedés után Párizsban hunyt el, 1937. december 28-án.