Ma 2012. 5. 18, péntek, Erik napja van.

A wales-i kaméleon – Karl Jenkins



Karl William Pamp Jenkins egy Gower nevű faluban született 1944. február 17-én. Először édesapja oktatta zenére, aki tanárként, orgonistaként és kóruskarnagyként működött. Jenkins a Wales-i Nemzeti Ifjúsági Zenekar oboistájaként kezdte zenei pályáját, felsőfokú tanulmányait Cardiffban végezte, majd a Királyi Zeneakadémián képezte tovább magát. Itt ismerkedett meg feleségével, Carol Barratt-tal.

Kezdeti nagyobb sikereit jazz, illetve jazz-rock muzsikusként érte el, játszott oboán, szaxofonon és a billentyűk mögött is gyakran meg lehetett őt találni. Graham Collier jazz-komponista csapatához csatlakozott, akikkel később megalapította a Nucleus névre hallgató jazz-rock együttest, amely csapat az 1970-es Montreux-i Jazz Fesztiválon első helyezést ért el. 1972-ben egy Canterburyben működő, progresszív rock zenét játszó együttes, a Soft Machine tagja lett, velük számos koncertet adott Jenkins és több lemez is fűződik a nevükhöz, amelyek közül a Melody Maker az év brit jazz albuma díját kapta 1973-ban.

Jenkins számos reklámhoz komponált kísérőzenét, amelyek közül kettőért díjat is zsebelhetett be, egyik leghíresebb témáját, a De Beers gyémánt számára komponált zenéjét Palladio című műve első tételében is felhasználta.

Zeneszerzőként az Adiemus című, tulajdonképpen crossover műfajú projekt hozta meg számára a hírnevet, lemezbemutató koncerteket Jenkins szerte a nagyvilágban tartott, a hangversenyeket saját maga dirigálta. 1995-ös Adiemus: Songs of Sanctuary albuma hosszú időn keresztül vezette a top-listákat.

Amellett, hogy a Wales-i Egyetemen doktorátust szerezett, több egyetem díszdoktora, tiszteletbeli tanára szerte Nagy-Britanniában. 2005-ben a Brit Birodalmi Rend tiszti, 2010-ben pedig parancsnoki rangját kapta meg.
 


Vissza a hírekhez
Klasszik Rádió 92.1 On-line Segítség a zenehallgatáshoz
Classic FM