Ma 2012. 5. 18, péntek, Erik napja van.

A Trónörökösök Tihanyban

Július közepén első alkalommal kerül megrendezésre Baráti Kristóf, Bársony Péter és Várdai István vonós mesterkurzusa. A helyek természetesen gyorsan megteltek, de a július 15-ei egész napos nyílt nap keretében azok a fiatal muzsikusok is bepillanthatnak a munka menetébe, akik lecsúsztak a jelentkezésről.



A hazai és nemzetközi hangversenyélet három kiválósága, Baráti Kristóf hegedűművész, Bársony Péter brácsaművész és Várdai István csellóművész ötlete nyomán meghirdetett zenei tábort július 11.-és 17.-e között rendezik meg a festői szépségű tihanyi Művésztelepen. Az első alkalommal meghirdetett Tihanyi Zenei Napokon tíz-tíz fiatal hegedűs, brácsás és csellista muzsikus vehet részt. A mesterkurzus elsődleges céljai között fontos szakmai szempontok szerepelnek: a zenekari munka szeretetének kialakítása, a kamarazenei gondolkodás fejlesztése, a felkészülés tudatosságának erősítése, valamint a hangszeres tudás fejlesztése.

A tábor szervezői július 15-én, pénteken nyílt napot tartanak, mely során a szándékukat előre jelző érdeklődők bepillantást nyerhetnek a vonós műhely munkafolyamataiba: délelőtt egyéni órákat, délután a mesterkurzusokat lehet látogatni, este pedig házikoncert zárja nyílt napot.

A mesterkurzus július 17-én egy kamarazenei koncerttel zárul, melyet a Trónörökösök a színen sorozat keretében a tanárok és a résztvevő növendékek közösen adnak. A záróhangversenyen felcsendül többek között Bach Brandenburgi versenye, Vivaldi Négyhegedűs versenye és Britten Simple Symphony című darabja, sőt egy ősbemutatóra is sor kerül: Tihanyi László, külön erre az alkalomra komponált triója Baráti Kristóf, Várdai István és Bársony Péter közreműködésében lesz hallható.

A Fidelio a mesterkurzus koncepciójáról interjút készített a Tihanyi Zenei Napok alapító művészeivel, amit az alábbi linkre kattintva érhetnek el.

A mesterkurzusról további információk ezen a linken érhetőek el.



 


Vissza a hírekhez
Klasszik Rádió 92.1 On-line Segítség a zenehallgatáshoz
Classic FM