Bach 1734/35 év végére, a karácsonyi ünnepnapokra (december 24., 25., 26.), illetve újévre és vízkeresztre (január 6.) állította össze a hat napnak megfelelően hat kantátából álló sorozatot, mely Jézus születésének történetét és kontextusát jeleníti meg.  A újrafelhasználást Bach (és általában a barokk zene esetében) a paródia szóval írja le a zenetörténet, s ez nem mást jelent, mint hogy egy már kész zenei anyagot (áriát, kórusrészletet) más, hasonló hangulatú szöveghez illeszt a zeneszerző.

A Karácsonyi oratórium jellegzetesen protestáns megfogalmazású szövegek helyenként nem éppen könnyen érthetők (ide kattintva olvasható egy részük), talán ezért is élt Bach oly előszeretettel a zenei ábrázolás eszközeivel. A szokásos barokk eszköztár mellett Bach igen merész hangszerelést alkalmazott: a zenekarban például több oboafajta is szerephez jut, így az Oboa d'amore, és az Oboa da caccia. Mint ismeretes, a régizenei mozgalom egyik vezéralakja, a fiatal Nikolaus Harnoncourt első nemzetközi hatású kísérlete a barokk zene eredetihez minél hasonlóbb megszólaltatására éppen a Karácsonyi oratóriumhoz és az oboa da cacciához fűződik. (Az 1970-es évek eleji hangszer-archeológiai kalandokat és a Bach-kantáták előadási lehetőségeit a Zene mint párbeszéd című könyvében írja le.)
 

Harnoncourt vezényel

Az első kantáta időben egészen Jézus születéséig repít minket vissza. Nyitányként trombita és üstdobok kíséretével szólal meg a kórus, ezután következik Szűz Mária és Szent József Betlehembe indulása. A Jézus születéséről tudósító rectativót egy himnusz, majd egy könyörgés zárja. A második, december 25-ére szánt kantáta ábrázolja, ahogyan a pásztorok megkapják az örömhírt: fuvolák, oboa d'amorék és oboa da cacciák utánozzák a pásztorok sípjait és dudáját. Ebben a kantátában a pásztorok mellett az angyalok jelennek meg, akik a jászol mellett felváltva ünneplik az istengyermek születését. A harmadik kantátában folytatódik a pásztorok hálaéneke. A negyedik, rövid kantáta Jézus megkereszteléséről szól, az újév és vízkereszt közötti vasárnapra szánt ötödik Heródes katonáinak megtérésété jeleníti meg. A hatodik, és egyben utolsó kantáta a napkeleti királyok látogatását mutatja be.

A Karácsonyi oratórium kézirata a Berlini Állami könyvtárban lappangott, első újkori bemutatójára 1857-nen került sor, ám egészen az 1950-es évekig háttérbe szorult Bach passióihoz képest. Az ősbemutató 275. évfordulóján, 2009-ben Lipcsében az eredetihez hasonlóan hat különböző alkalommal adták elő a kantátákat, melyek mára a karácsonyi koncert- és rádióműsorok elmaradhatatlan részévé váltak.