14 éve hunyt el Richter

„A zongorát nem szeretem. A zenét annál inkább!” – mondta egyszer a huszadik század legnagyobb zongoristája, Szvjatoszlav Richter. A világszerte elismert zseni 1997. augusztus 1-én hunyt el.

A XX. század egyik legnagyobb zongoristája 1915. III. 20-án született Zsitomirban (Ukrajna). Első tanára édesapja volt. Tizenkilenc éves korában debütált Odesszában, ahol a helyi operában már tizenöt évesen korrepetítorként, később pedig másodkarmesterként dolgozott. 1937-től (bár felvételi vizsgét nem tett) a moszkvai Konzervatórium növendéke lett, ahol Neuhaus tanítványa volt 1944-ig. Amikor először hallotta játszani, Neuhaus kijelentette: "Íme az a tanítvány, akire egész életemben vártam. Szerintem ő egy zseni."

Tanulmányai során ugyanis nem volt hajlandó politikai oktatásra járni, s emiatt többször kicsapták a moszkvai konzervatóriumból. Ilyenkor Heinrich Neuhaus járt közben érdekében, akit lenyűgözött tanítványa rendkívüli zenei memóriája, és tökéletes alkalmazkodása a legkülönbözőbb stílusokhoz – a barokktól a kortárs zenéig.

Előszeretettel adta elő Prokofjev műveit – 1942-ben ő játszotta el először a zeneszerző VI. zongoraszonátáját. Ez azért is különlegességnek számított, mert ez az első olyan szonáta, amit nem maga a zeneszerző mutatott be. A premier hatalmas siker volt, mind Prokofjev, mind Richter számára. Élete végéig Prokofjev műveinek hű tolmácsolója maradt, a komponista pedig hetedik és kilencedik zongoraszonátáját is neki ajánlotta.

1945-ben megnyerte a szovjet előadóművészek össz-szövetségi versenyét, majd 1949-ben Sztálin-díjjal tüntették ki. 1953-ban a lipcsei Bach-versenyen kapott első díjat.

Az 1950-es évekig csak kelet-európai országokban, illetve Kínában lépett fel. Magyarországon 1954. március 4-én adta első koncertjét. A Zeneakadémia nagytermét csak félig töltötte meg az itthon ekkor még ismeretlen zongorista, de játéka annyira lenyűgözte hallgatóságát, hogy a szünetben az emberek hazatelefonáltak ismerőseiknek, hogy aki ráér, jöjjön azonnal, mert egy „pianista zseni” ad épp koncertet. Ettől kezdve emlegették a legnagyobb előadók között. Szeretett Magyarországon játszani, élete során több mint 50 alkalommal járt nálunk. Hazáján kívül itt vendégszerepelt a legtöbbet, és Liszt Ferenc műveit is szívesen tűzte műsorára.

Az 1960-as években adta első vasfüggönyön kívüli koncertjeit. Finnországban, majd az Egyesült Államokban is bemutatkozott, bejárta Angliát, Olaszországot és Franciaországot. Állandó vendége lett az angliai aldeburgh-i és az olaszországi spoletói fesztiválnak, a salzburgi ünnepi játékoknak, a luzerni és bécsi ünnepi heteknek; rendszeresen fellépett a francia Fétes Musicales-on. Volt olyan év, hogy több mint száz koncertet adott. Az NSZK-ban 1971-ben lépett fel először.

Fontosnak tartotta, hogy a zene mindenkihez eljusson, ezért nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy minél több helyen játsszon. Kedvenc közlekedési eszköze teherautója volt, amelyben elfért a zongorája, így bárhol meg tudott állni egy-egy rögtönzött koncertre.

Richtert önmagáért, humanizmusáért, elmélyült zongorázásáért becsülte az egész világ. Törekedett a zenei tökéletesség elérésére. „Eleven zongoralexikonnak” nevezték, akinek "gyilkos kezei vannak, de morálja bevehetetlen erődítmény", és kizárólag lelkiismeretére hallgat játék közben.

Műsorán szinte a teljes zongorairodalom szerepelt. Elsősorban a romantikus mesterek (Schubert, Schumann), illetve Beethoven, Prokofjev és Sosztakovics műveit részesítette előnyben, de szerette a barokk szerzők, főleg Bach műveit is. A zenei tökéletesség megszállottja volt. Olyan darabokat soha nem játszott, amelyekről úgy vélte, hogy mások már tökéletesen előadták (például Beethoven 5. zongoraversenyét).

1997. augusztus 1-jén halt meg szívinfarktusban, Moszkva környéki házában.